Vonatjegy

Vonatjegy

Ha visszatekintek a mögöttem hagyott évekre, azt kell megállapítanom, hogy két pont között zajlott az élet: vagy  énekeltem az Úrnak, volt, hogy hangosan, de legtöbbször a szívem mélyén, ott fakadt a hála ,máskor "nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam!" Jónás 2 /3.

 A következő történetem mindkettőről szól.

  Nyolcadikos gimnazista voltam. Akkor még hét elemi után tettünk felvételi vizsgát  gimnáziumba. Városunkban nem volt magyar nyelvű gimnázium, így a 25. km-re levő városba ingáztunk vonattal. Szokásom volt, hogy előtte való nap bepakoltam a táskámat a következő napra. Ekkor is így történt. Este először mindent kipakoltam, majd órarend szerint mindent be, csakhogy egy dolog elkerülte a figyelmemet. Elfelejtettem a bérletet betenni a táskámba. Reggel, mint aki úgy tudja minden rendben, indultam a vonathoz.  Osztálytársakkal és nővéremmel aki két évfolyammal feljebb volt, ültünk együtt a fülkében. Nemsokára ahogy kiindult a vonat az állomásból, már jött is a jegykezelő. Nem kérte a bérletet,mert mindnyájan szóltunk, hogy "bérlet"! Továbbment. Fogalmam sem volt róla, hogy az én bérletem otthon lapul valahol a tegnapi könyveim között. Valamelyik szünetben vettem észre, hogy a bérletem nincs a táskámban. Félelem fogott el. Most mi lesz? kérdeztem magamban. Nagyon szigorúan büntették  azokat akiknek nem volt jegyük. Izgalomban teltek el az órák. Az is ki volt zárva, hogy gyalog tegyem meg az utat, mert esett az eső. Órák után a padtársnőm megkért, hogy menjek  vele a papírvoltboltig, hogy vásároljon füzetet. Egy kis kerülőt vett igénybe, mert a városon keresztül vitt az út, de nem utasítottam vissza, gondoltam , valahogy felejtem a problémámat Észre  sem vettem, hogy az eső nagyon csapkod, annyira magam alatt voltam. Míg álltam a bolt előtt, imádkoztam, hogy legyen az Úr segítségül nékem. Még ki sem jött a padtársam, amikor láttam, hogy az üzlet előtt a földön hever az esőben egy öt lejes. (román pénz). Pontosan annyi, mint amennyibe kerül a vonatjegy! Ujjongva vettem fel. A padtársnőm tudott a problémámról, és ő is csodálkozó, nagy szemekkel nézett, és azt mondta: Évi , te szerencsés vagy! Én erre azt feleltem, hogy ez nem szerencse .A Jó Isten segítsége! Meghallgatott!

. Örömöm volt, és mintha levegő feszített volna belülről .Énekeltem. Alig vártam, hogy elmondhassam a többi vonatos társaimnak is az örömöet! Addig sem leltem pénzt, azóta sem. Amikor a legnagyobb szükségem volt rá, akkor jött a segítség! S.D.G.

m

Munkahely-keresés

Munkahely

Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról; Zsolt 77 /12.

Csodálatos dolog megtapasztalni, hogy van egy Úr a világ felett, aki tud vívódásaimról, izgalmaimról. Tud rólam, ha szükségben vagyok, de akkor is követ, ha öröm tölti be szívemet. Ott van, amikor könnyet törölök, de ott van és együtt örül velem amikor kisimul az arcom az átélt örömtől. Történések sorozatában tapasztaltam és máíg tapasztalom jelenlétét.

Családommal a hetvenes évek dereka táján költöztünk dél Erdélyből vissza a szülőföldem vidékére Zilahra észak Erdélybe. Körülbelül . 500 km-re maradtak el a megszokott hegyek, a gyülekezetem, ami lelki otthonom volt, valamint munkahelyem.

Zilahon a férjem aránylag elég hamar kapott munkát, de én éveken át zörgettem állásért eredménytelenül. Férjem fizetéséből nagyon szűkösen éltünk. Amikor már feladtam az álláskeresést, akkor értesítettek a munkaügytől, hogy van munka, és ha nem fogadom el, akkor a munkaügy a továbbiakban ha lesz is állás valahol, nem engedélyezik, mivel az általuk felkínált állást nem fogadtam el. Nem volt kifogásom, jöhet bármilyen munka, csak segíteni tudjak a családi kasszán. Egy gyapotgyár kapujához szólt az állás. Elfogadtam. Nem volt nehéz, ellenőrizni kellett a gyár területére belépő és kilépő személyeket igazolvány szerint.

Örültem, hogy van munkám, de az örömöm hamarosan ürömmé változott, amikor három hét elteltével egy rendőr jött a munkahelyemre, és kérdezte, hova járok vasárnap? Kik a felmenőim? Amikor a rendőr kérdezett, eszembe jutottak azok az izgalommal teli esték, amikor édesapámat vártuk haza a rendőrőrsről a hatvanas években az erdélyi ébredés idején. A rendőr távozott, de rövid idő elteltével telefonon értesítettek, hogy jelenjek meg a rendőrségen. Kértem a férjemet, hogy nagyon imádkozzon értem, mert nagyon izgatott voltam. Azt sem tudtam, mit kell mondjak a rendőrség portáján. A nevem bemondása után mondtak egy szobaszámot, ahol aztán két rendőr várt. Érdekes módon, minél jobban üvöltöttek rám, úgy csillapodott az izgalom, a feszültség bennem. Azt kérdezték, hogy miért nem írtam bele a felvételi kérvényembe, hogy baptista vagyok? Mikor azt feleltem, hogy senki nem kérdezte, nem tudhattam, hogy egy munkahelyi kérelembe bele kell írni a vallási hovatartozást. Akkor aztán keményen értésemre adták ők, hogy két hét alatt keressek más munkahelyet, különbem „N” betűvel bontják a munkakönyvemet, ami azt jelenti, hogy büntetett,és ha bárhol kapnék állást, nem vehetnek fel bizonyos ideig, valamint minden addig megszerzett jogomat elveszítem.

Amikor hazaértem, férjem kérdezte, hogy, hogy volt? Sírva mondtam, hogy kiabáltak, üvöltöttek rám. -Ne bánkódj! -mondta. -a megoldás az Úrnál van! Másnap már írásban is megkaptam a rendőrség határozatát. Férjem tanácsolta, hogy írjak egy kérvényt a gyár főnökségéhez, hogy a gyárba vegyenek fel dolgozni. Én tudtam a legjobban, hogy a gyárnál nincs felvétel, hisz engem értesítettek a titkárságról, hogy ha bárki jön felvételi kérelemmel, utasítsam el, mert felvételi stop van, mégis megírtam a kérvényt. Jelentkeztem a titkárságon, hogy be akarok menni az igazgatóhoz kihallgatásra. A titkárnő kérdezte, mit akarok? Mondom, hogy felvételt a gyárba. Ő dühösen kifakadt, mondva, hogy- nem értette kérem, hogy nincs felvétel? Kitartottam, hogy bemegyek az igazgatóhoz. Még várnom kellett, addig is gondolatban beszélgettem az én mennyei Atyámmal. Amikor beléptem az igazgatóhoz, azt kérdezte, mi a baj? Mondtam, hogy nem dolgozhatok a kapunál. -Miért? Kérdezte.-Mert hívő vagyok. -válaszoltam, és átadtam a határozatot.

Akkor az igazgató elkérte a kérvényemet, aláírta, lepecsételte, és azt mondta : -nálunk a hívő emberek is dolgozhatnak! Könnyek között köszöntem meg, ő csak mosolygott.

Megtapasztaltam, hogy az én Uram hallja amikor zörgetek, és hatalma van kinyitni a bezárt ajtót is!

 Máté 7:7 Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! 8Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak

Ha ezernyi nyelvem volna, akkor sem tudnám kifejezni hálámat az Úr fele. Mindenért Istené a dicsőség!!

Kisné Ady Éva

Körházi ágyon

Kórházi ágyon

A következő történetemet is széltében-hosszában beszövi Isten csodatévő szeretete.

Ő tud rólunk bárhol is vagyunk és bármilyenek is lennének emberi szemmel nézve a kilátásaink, Ő

képes cselekedni, mert nála nincs lehetetlen!

Egy budapesti klinikán feküdtem 1994 augusztusában. Akkor már több mint fél évet töltöttem kórházban. Még januárban történt, hogy rosszul lettem munkában, és a háziorvosom beutalt a zilahi kórházba. Következtek a vizsgálatok. Rossz véreredmény, rossz tünet.. Diagnózist szerettek volna felállítani, de nem tudtak. Több, mint 100db. antibiotikumot kaptam, semmi eredmény. Felszúrtak kétszer a vesémbe (citoszkópiai vizsgálat) eredménytelenül. Aztán Kolozsvárra kerültem, ahol kezdődött elölről minden. Ott sem kerültem el az igen fájdalmas citoszkópia vizsgálatot. Hiába a vizsgálat, kezelés, semmi eredmény. Kolozsvárról az utam Budapestre vezetett. Amikor indultam, azt mondta a tizenegy éves kisfiam, hogy:- édesanyám úgy pusziljon meg, hogy érezzem míg hazajön.! Amit mondott, elrejtettem a szívembe. A pesti klinikán nagyon komoly vizsgálatok következtek, aztán napok, hetek teltek.

Hogy mi zajlott le bennem? Nem szeretnék senkit sem azzal áltatni, hogy mindig fent voltam. Volt úgy, hogy elcsüggedtem. Ez legtöbbször akkor történt, amikor a laboreredményeket közölték. Hála az Úrnak, nem tartott soká a csüggedés, mert nem egy gyülekezet közösségét tudtam mögöttem, hogy imádkoznak értem. Kolozsváron a szalontársaim csak csodálkoztak, hogy, hogy van ennyi látogatóm, holott nem vagyok kolozsvári? Helye volt a bizonyságtételnek is.

Megtapasztaltam, hogy a kórház a legmegfelelőbb hely a bizonyságtételre. Ott mindenkinek van elég ideje, és ott olyanok vannak, akiknek nemcsak a teste, hanem a lelke is beteg. Jó kihasználni az ilyen alkalmakat arra, hogy az Isten evangéliumát tovább adjuk .

Vasárnap volt. A napsugár beragyogott a szobába. Elővettem a Bibliámat. Kíváncsi voltam, mit üzen az Úr. Ritka eset volt, hogy csak találomra kerestem igét, de ekkor különös módon így történt. Ezt olvastam :” Azt mondja az Úr, Dávidnak, a te atyádnak Istene: Meghallgattam a te imádságodat, láttam a te könnyhullatásidat, íme én meggyógyítlak téged!” Kir. 20 /5. Nem csak kint ragyogott a nap, bent a szívemben is kisütött. A remény újjáéledt bennem. Ahogy közeledett a látogatás ideje, arra gondoltam, hogy az én kedves barátnőm aki tegnap is meglátogatott, azt mondta, hogy ma nem jön, imaházba megy, aztán a családjával lesz. Nem számoltam arra, hogy valaki is felkeressen. Volt egy beteg a kórteremben, akinek nem voltak lábai, amputálták mind a kettőt. Gyakran segítségre szorult, ilyenkor örömmel segítettem néki, hála volt bennem, hogy nekem megvan mind a két lábam . Ekkor azt mondta a betegtársam, hogy menjek le nyugodtan az udvarra, mert már nincs szüksége rám. Lementem. Nem vártam senkit. Leültem egy padra szembe a kapuval. Nézegettem ahogy jöttek a látogatók a betegekhez. Volt, aki virágot hozott, volt aki a könnyeit vitte a betegének.

Egyszer csak, amint a kapu fele néztem, nem akartam hinni a szememnek. Álmodok? Nem ! Az én drága nővérem jött a férjével. Aki messze van a szeretteitől több időn keresztül, csak az tudja mit jelent egy ilyen találkozás. Miután leültek mellém, még jött egy baráti család Gödöllőről meglátogatni. Amint így együtt voltunk éreztem, olyan emberekkel vagyok körülvéve, hogy még a hely is szent. Bátorítottak, aztán imádkoztunk. Amikor Ernő a sógorom imádkozott, megéreztem, hogy hittel imádkozik. Ők elmentek, én fölmentem a kórterembe. A betegek csodálkoztak, hogy Erdélyből jöttek látogatóim, de még jobban azon, hogy milyen vidám vagyok. Egyik beteg kissé gúnyosan mondta, hogy -már három hete itt van és még mosolyog.! Következett a hétfő reggeli vizit. Bejött a professzor egy nagy csoport egyetemistával és a kezelőorvosommal. Mikor nézte a kórlapomat, valamit maguk között beszéltek, aztán hozzám fordulva azt mondta:

-Maga már holnap mehet haza.! Minden rendben! Egy ritka vírus fertőzte meg! Jól hatott a kezelés!

Tudtam. Én már tudtam előtte este, hogy minden rendben, mert nekem olyan Istenem van, akinél minden lehetséges. Azt már nem kell leírjam, milyen öröme volt drága családomnak amikor hazaérkeztem..Kegyelemből én is kaptam éveket. Azóta az a vírus többé nem jelentkezett.

Mindenkinek köszönöm, aki közbenjárt értem az Úrnál!!! Mindenért Istené a dicsőség!!!

Kisné Ady Éva

Festményeim, rajzaim

Valaki elment.

A fények halványulni kezdtek

kint havazott, téli csend pihent

mikor ott bent kis szerkentyű

zakatolni kezdett.

Szegényt megkoptatták az évek

Zörög, csörömpöl, mindjárt megáll

lehalkul, s vége a zenének.

Ő mégis békés,

még boldog is

a lelke száll, száll, messze száll.

szemével tüzes szekeret lát,

trónt, királyi széket, koronát.

A légzése elakadt, zilál.

Szíve többé már nem kalapál

Mély csend lett. Az óra is megáll.

Fehér nyomokban

fekete árnyak követik egymást.

Mély gödör tátong

fölötte varjú károg

fekete földel csendben hantolják.

A hó is hull, hamar befedi

szép fehér, gyönyörű szemfedő.

körötte zúzmarás az erdő.

Mindenki elsiet, marad a csend

megnémult az üres temető.

Ám valaki mégis még ott áll

egyet, kettőt dörmögve morog

majd fázósan útjára indul

bakancsa kipp-kopp lassan kopog.

Siet, hogy az időt behozza.

Nyakát jól kabátjába húzza

Közben kezével orrát törli

nem lehet tudni, hogy könny volt e

vagy ráült a hideg zúzmara

egy emléknek lehetett nyoma?

Ne zavarjuk szegényt,

talán gondolkozik

mától minden, minden

nagyon megváltozik.

Kisné Ady Éva 2017 01 25.

Hajnalodik.. Rózsás aranyban égnek
A méltóságos messze tengerek.
És jel támad a nagy vizek felett.
Onnan, ahol a hajnal ifjú csókja
Végiglehelt a tenger tükörén:
Valaki jön a vizeken felém.

Lépte alá a habok elsimulnak
És úgy gügyögnek lábai körül,
Mint kisdedének anya ha örül.
Ismerem jól: a Názáreti Jézus.
Jön, az ünneplő nagyságos vízen.
Minden titok a szemében pihen.

Jön és megáll és felém nyújtja karját:
Nyújtsd a kezedet és gondolj nagyot.
Ne légy kishitű. Bízzál: én vagyok.
És én lelépek zord kőtalpaimról,
- Sodorja lelkem omló fergeteg -
Megragadom a kinyújtott kezet.

Elindulok. A kezem a kezében.
Ó emberek! Járok a Tengeren!
Testvéreim, járok a Tengeren!
Alattam zúg a mélység messze titka,
De mosolyognak hajnali habok,
Jézus vezet: a mélység szólni fog.
Jézus vezet. Olyan egyszerű minden.
Látok, látok: a mélység szólni fog,
És enyém lesz az örvénylő Titok.
Allelúja, enyém lesz a Titok!
( Sik Sándor verse )

Heló Rudikám!

Engedd SZÜLETÉSNAPODON,

hogy most rólad emlékezzek

mielőtt már nem mozdulnának

írásra a gyönge, öreg kezek.

Tudod, tél volt, épp a javából

gyerekek építettek akkor

hóembert a hóból.

ám nem hóember született

hanem ember a hóba,

január havába.

anya, apa, mama, papa

és még sorolhatnám

egy élő kisfiút tarthatott

mosollyal a karján,

az első gyereket,

az első unokát.

figyelemmel lesve

huncut mosolyát.

Napok múltak, évek teltek

egymást követték a telek

először csak óvodás

majd aztán iskolás

s, a kisfiú nőtt, növekedett,

minden egyes nappal

erősebb, s bölcsebb lett.

Bármilyen nagy ma már

ez a régen volt, kisfiú,

lelkében mégsem lett

olyan nagyon hiú

hogy elfeledje

ezt az öreg kezet

ami most neki

egy kis regét szerkeszt.

És, ez a nagymama

lelkében ma ott,

veled ünnepel

gondolatban tortát szel

köszönt egy Kis versel.

Jaj j, most mégis megrezzen,

csak álmodott a lelkem!

Száguldott a szelek szárnyán

de visszatért a való jelen!

Köztük a nagy óceán

a többit hadd, ne is sorolnám.

DE, fordul ám a kocka

most te vagy itt vele

bele vagy táplálva

direkt a szívébe,

fontos tárhelyébe.

úgy helyezett oda,

hogy e gépezetnek

nincsen törlő gombja.

Tudd meg azt is Drágám,

hogy ez a nagymama

fel sohasem adja

úgy telik a napja

az Élő Istenhez

száll fel az imája

többször térden-állva,

kéri a Menny Urát

drága unokáját

bűntől, bajtól óvja!

Szeretettel Évi mama

Műhelyben

Valamikor ott hevertem

sötét sarokban, porlepetten

mindenki aki arra jött,

elfordította orcáját kelletlen

gyorsan otthagyott, továbbment.

Nem látott bennem egyebet,

mint haszontalan szemetet.

Egyszer a Mester arra jött

És meglátott a szemét között

lehajolt, tenyerébe vett

Szelíd szemmel nézegetett

aztán hozzáfogott, lassan

keze tisztogatni kezdett.

Bőven akadt elég szemét

Mi bántotta a Mester szemét

lassan a por kopni kezdett

áldva áldom azt a kezet

mi gondosan tisztogatott

porban, szennyben ott nem hagyott.

Csiszolásra került a sor

hogy olyan legyek amint egykor

Megálmodott a Mesterem

s, munka alá vette lelkem

Akkor a fülembe súgta

addig simít, addig csiszol

míg hasznos leszek valahol

Titkon én is erre vágytam

hasznomat vegye a világban

Nem kívánok ékes lenni

Csak szeretetben szolgálni

Érezzem meg a melegét

Magamhoz közel a szívét.

Hiszem, hogy addig fényesít

míg tisztára megnemesít

Néha rám néz féltő szemmel

Telve vagyok szeretettel?

Szemem szemébe visszanéz

tenyerén tart Isteni kéz.

Ma is csiszol áldott keze

Fényesít Ő , nem enged el.

Kisné Ady Éva 2016 11 18