2018. január 23., kedd

Nagymamám története


Nagymamám története
Anyai nagymamám valahányszor gyermek és ifjúkoráról beszélt, olyankor egy kis meleg sugarat láttunk átvonulni az arcán. Szemei nem árulták el, hogy mát évek óta vakságban él, mert bőven kárpótolta az, hogy lelki szemeivel hatványozottan látott. Álmélkodva ültünk a lába köré, úgy hallgattuk a nem mindennapi történeteit..Meséket nem mondott, sőt nem is szerette a meséket. Minket, apró hallgatóit is lebeszélt a meseolvasásról, mondva, hogy a Biblia gyönyörű igaz történetekkel van tele, ha olvasni akarunk, vegyük a Bibliát, de ha van valaki aki még túl kicsi az olvasáshoz annak besegít ő. Gyerekként úgy képzeltem, hogy ő tudja kívülről az egész Bibliát.
Saját történeteiről pedig olyan átéléssel beszélt, és olyan meggyőzően tudott a múltról beszélni, hogy a kis hallgatósága is úgy érezhette hogy,ott jár vele abban a világban ahova a nagymamát röpítették az emlékek. Kicsi, de telt, puha ujjaival simogatta ilyenkor a fejünket, cirógatta arcunkat. Volt egy története, amit többször elmondott, úgy gondolta, ennek nem szabad kimaradnia. Ennek a történetnek a bekezdésekor simított egyet a kötényén, köszörülte a torkát. No, akkor már tudtuk szinte szóról szóra a folytatást, és valahogy mégsem tűnt unalmasnak. A története így kezdődött:
-Fiatal házasok voltunk a papával, amikor Istenhitre jutottunk. Nem mindennapi módon szólt Isten hozzánk 1925 nyarán. Egyik hajnalban a földekre mentünk ki dolgozni. A nap már pirkadt, majd kibukkant a dombok közül. Csak ketten papával haladtunk fölfele, a felkelő nap irányába. A harmatos fű még csiklandozta a lábamat. Egyszer, csak megálltam, mintha földbe gyökerezett volna a lábam. Hangot hallottam. Ránéztem a papátokra, ő pedig engem nézett, és mondta nekem, hogy _ -Lina! Te is hallottad? -Igen Pisti! -Igen! Ugyanakkor senkit nem láttunk. Mindketten ugyanazt hallottuk, hogy „ -menjetek el a gyülekezetbe, térjetek meg!” Ma is bizonyosan tudom, hogy az Úr volt az. Komolyan vettük az üzenetet. Úgy fordultunk meg mint Pál. Tettük amit az Úr mondott. Ballára mentünk, ott már volt gyülekezet. Hívők lettünk. Az első szeretet tüze betöltött. Tudjátok, én most is őrzöm ezt a tüzet. Nagyapátokat még be is zárták a községháza fogdájába, amiért hirdette a megtérést. Titokban vittem neki ételt, mert éheztetni akarták. Mikor látták, hogy nem tudják betörni a lelkét megverték, majd elengedték.
Ezután a mi házunk Béke- Bethánia lett. Rajtunk kívül még volt egy hívő család a faluban, valamint az Ady nagymamátok, ő is már az Úr útján járt. Felajánlottuk a tisztaszobát gyülekezeti helynek. Szőttem jó meleg szőnyeget, akkor még láttam a gyönyörű csíkokat, ó, de szépek voltak! Azokat leterítettük a frissen feltapasztott földre. Papa értett a famunkához is, így nem volt hiány lócából sem. Gyülekezni kezdtek esténként a Bibliások. -Így neveztek akkoriban minket. A papának volt egy régi citerája a padláson, lehoztuk és azután csak hívő énekeket citerázott. „Vigasságnak és szabadulásnak szava van az igazak sátorában” Zsolt 118/15- ezt így tapasztaltuk szóról szóra. A Biblia soha nem hiányzott az asztalról, buzgón lapozgattuk. Volt miért, mert kevés ismeretünk volt míg meg nem tértünk. Azután szinte csodaként éltem meg, hogy az Igék mind megmaradtak a fejemben, szinte szóról szóra. Ezt csak a Jó Istennek köszönhetem, hogy ennyi bölcsességgel ruházott fel bennünket. Értettük amit olvastunk, és az meg is maradt nemcsak az elménkben, de a szívünkben is. Édesanyátok három éves kislány volt, ő csicseregte a faluban, hogy nálunk lakik az Úr Jézus.
Nagyon szeretett énekelni, citerázni a nagyapátok. Most úgy gondolom, fent a mennyben énekel. Éjjelente, mikor már mindenki alszik, én olyankor még nem alszom, de mindegyiketekért imádkozok, még azokért is, akik az éjszakában elhaladnak az ablak alatt, és be hallszik a kövezeten a cipők kopogása. Azt is tudom a járásukról, hogy nő-e, vagy férfi aki elhaladt. Nem tudhatom, mi okból járnak éjjel az úton, de biztosan tudom, hogy az értük való imára szükségük lehet. Isten őket is megszólíthatja. A kegyelem csodáját átélhetik ugyanúgy mint én. Ilyenkor hálát adok, hogy Isten megtalált nemcsak engem, de úgy hiszem, hogy titeket is Mikor aztán a késő éjszakai csend körülvesz, mintha hallanám a nagyapátok citerázását, és boldogan adom át magam az álomnak.
Nagymamám a története végéhez ért. Míg simogatta a fejemet, a lelkének illatát szívtam magamba. Krisztus jó- illata volt az.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése