2018. február 16., péntek

Peregnek az események. Az új ismerősöm  Pannika már szerdán is volt imaházban, és megígérte, hogy vasárnap is jön.
 Attiláék jönnek, mennek most Pest és Gyula, valamint Békés között a költözés miatt. Ma délután jön Attila és a sógora, mennek fel Pestre, rendbe tenni a lakásukat, hogy kiadhassák bérbe. Főztem egy nyolc literes fazék töltött káposztát, amit felvisznek magukkal. Szegények nagy munkába vannak, hisz kifele áll a szekerük rúdja. Baden Bádenbe akarnak költözni.  Tegnap Attila vitt be Gyulára az orvoshoz kontrollra a szemészetre. Ő hozott haza is. Ma nem tudok menni Köröstarcsára, mivel Attiláékat várom.  Voltam Annáéknál is ma, hogy lássam, hogy működik a gázkazán. Nem árt egy kis séta, mert ma reggel is a derekamat meg kellett kenje Gyuri, annyira fájt, hogy csak nagy nehezen tudtam kiegyenesedni. Azért kegyelemnek veszek minden napot, amit ad az Úr! Ma reggel olyan gyönyörű volt a napsütés, csak újra beborult, de tudom, hogy ott van a felhő fölött!

2018. február 11., vasárnap

Meglepetés

Az éjszaka írt Annuska a testvérem Amerikából, hogy ma engem keresni fog az imaházban egy hölgy, név szerint Pataki Lászlóné Panni.  Ma találkoztam is ezzel a békési hölggyel. Még most sem tudom, honnan ismerte  Annuskát., csakhogy Annuska azt írta, hogy ő kérdezett rá Pannikára, hogy hol lakik? és ő azt felelte, hogy Békésen. -mire Ő-hát ott van az én húgom, ott lakik . bemondta a nevemet, Pannika rám is talált, és már az éjjel csevegtünk. Csodálatosak az Úr utjai. Most azért imádkozom, hogy az Úr tegyen áldottá, tudjam mutatni az utat Pannikának az üdvösség felé!Mészáros Kálmán prédikált, amit ha volt hallófüle, talán meg is értett! Adja az Úr, hogy igy legyen!