2018. november 19., hétfő

Bentlakás


Bentlakás
Már az őszi nap simogatta a leveleket a Zsil völgyében. Petrozsény főutcájáról tértem be a kollégiumba. A zsibongó folyosón bizonytalan léptekkel, mélyen elgondolkozva kerestem a szobát ahova lehorgonyozhatok. Egy ajtón kilépett a pedagógusnő, és ujjával intett, hogy hova nyissak be. Lárma, zaj hallatszott ki a szobából. A zaj hallatán még nagyobb volt bennem az az érzés, ami olyankor szokott hatalmába keríteni, amikor idegennek érzem magam az engem körülvevő világban. Addig még nem voltam bentlakó, édesanyám ötlete volt, hogy a gimnázium harmadik évére költözzek kollégiumba, hátha jobban tűröm a sok orrvérzést ami gyakori kellemetlenséget okozott vonaton, úton.
Egyszer csak egy ajtón belül találtam magam három lány társaságában. Egy ágyra mutattak miután bemutatkoztam.
Az a te ágyad, van hozzá egy éjjeliszekrény is.- mondta az egyik, majd hangos kacagásban törtek ki. Az otthonról hozott holmikat csendesen pakolgattam ki a táskám mellett levő batyuból a szekrénykébe. Mindegyik darabnak megvolt az otthon illata, melege. Szememmel simogattam őket. Amit a lelkemmel simogattam meg az a Biblia volt, ami az asztal tetejére került.
Miféle könyved van?- kérdezték szinte egyszerre a lányok, akik minden mozdulatomat szemmel követtek.
Biblia-feleltem.
Azért a könyvért még repülni fogsz! Hívő vagy?
Igen! -mondtam, mire a lányok összenéztek, majd hangos nevetésben törtek ki. .-Gratulálunk az ágyadhoz! Éppen neked való, egy ilyen hívőnek lett szánva!-Leültem az ágyra, mert szék nem volt a szobában. Reccs! Reccsent az ágy, valami törött, korhadt deszka tartotta a matracot. A lányok tudtak róla, szinte élvezték a helyzetet, és megindult a gúnyolódás áradata. Nem szóltam semmit, csak egy mély keserűség szorította a torkomat. Hiányzott az otthon biztonságos békéje. Ha nem az a környezet vett volna körül, egy jó kis humorral könnyen elhessegettem volna a dolgot, hiszen meg voltam szokva bővölködéssel is, szükölködéssel is, de akkor nem volt erőm beszélni. Magamban kértem Istent, hogy Ő vigasztaljon meg. Állva maradtam, közben a Bibliám mellé kihelyeztem az írószereimet. Egy könyvjelző is előkerült, és gondoltam, hogy jó helye lesz a Bibliámban. Ahogy kinyitottam a Bibliám, az a János 14 -nél nyílt ki. A szemem az első versre esett-„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek. higgyetek Istenben és énbennem!” Ritkán éreztem olyan hatását egy üzenetnek mint akkor. Miközben éreztem ahogy eltölt az Istentől kapott áhított nyugalom, kopogtak az ajtón és belépett a gondnok,
Van itt egy rossz ágy amit elviszek a fiukkal, s már kint van az új ágy új matraccal. -mondta. Akkor egy életre megjegyeztem a János 14/ 1-et.„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek!” Ó, de jókor jött! És micsoda látható, tapintható bizonyosság követte.
A lányok szóhoz sem jutottak. Olyan csend lett, amiben benne volt az én vigasztalódásom, benne volt a lányok szégyenérzete is, ami még nem halt ki belőlük. Későbben amikor egyikkel csak kettesben voltam a szobában, elmondtam amit akkor olvastam. Elmosolyodott, és amikor szükségét látta barátian mellém állt. Többé nem gúnyolódtak a többiek sem, és a Biblia miatt sem árultak be, mert valamit megsejtettek abból az Úrból akit szolgálok. Kisné Ady Éva

2018. november 16., péntek

A kötény



A kötény

Amikor a gyerekeim hazajönnek nagy a nyüzsgés a konyhában. Nincs ez másként akkor sem amikor útra készülnek. Ilyenkor elmaradhatatlan kellék a kötény.
Tegnap is egy ilyen nap volt. Már korán felkötöttem magamra, hogy a napi teendőimhez hozzálássak. Sütkérezés közben, ami nem a napon való sütkérezést jelenti nálunk, hanem a kályha körüli sütést, amint a kötényemre bámultam, az emlékek megszálltak. Mintha egy filmet forgatnának, úgy láttam a kötény történetét. Nem csodálkozom magamon, hisz előttem az édesanyám régi, kopott köténye volt. Elindultak a gondolataim édesanyám és a kötény körül. Valahányszor rá gondolok, mindig kötényben látom őt.
Mindjárt az elején kezdeném a filmet:
Édesanyám kilenc hónapig hordott a köténye alatt, míg megszülettem. Vajon hányszor simogatta kötényét, mikor érezte, hogy már megmozdult valami? Milyen álmokat dédelgetett? Hányszor imádkozott értem?
Aztán, miután megszülettem a kötényébe kerültem, benne cirógatott, etetett, itatott, majd kötényébe fogózva tettem első lépéseimet. Kötényébe fúrtam arcomat, amikor sírtam. Ó, de hányszor jólesett a kötényébe rejtsem a könnyes arcomat. Köténye sarkával törölte le könnyeimet, majd mögüle rámnevetett jelezve, hogy most már minden rendben.
Még kisgyerek voltam, és egyszer a mezőről két kis nyulat hozott haza a kötényében a mi nagy örömünkre. Mennyi emlék! Dagasztás, kenyérsütés. Ilyenkor milyen jó illata volt a kötényének!
Édesanyámnak ügyesen járt a keze amikor a nagy lapítón a laskanyújtóval sodorta a tésztát. Vékonyra nyújtotta, gyönyörűen kerekedett. Mi gyerekek azt figyeltük, hogy milyen nagyot csapódik a végén.
Egyik alkalommal éppen kinyújtotta szép vékonyra a tésztát, amikor valaki kintről szólította. Otthagyta a tésztát az asztalon, én pedig arra gondoltam, én is csattogtatok egyet. Jó keményen rátekertem a tésztát a laskanyújtóra de az sehogy sem csattant, helyette összeragadt az egész tészta. Mikor bejött édesanyám, egy fintort vágott felém, mert az egész mű el volt rontva. Kezdhette elölről. Akkor délben késett az ebéd miattam. Nagymamám csak annyit szólt, hogy -Évi csak jót akart! Édesanyám legyintett, majd azt mondta- hát még kötény sem volt előtte!
Emlékszem, egyszer azon találtam, hogy a köténye a földre volt terítve, és azon imádkozott. Érettem is a földre borulva imádkozott amikor nagyon beteg voltam.
Sok emlék fűz a kötényéhez! Mennyi illatot hordozott!!!
Arra gondja volt, hogy este miután a konyhát rendbe tette utolsóként vette a kötényét, kimosta, hogy reggel tisztán vehesse fel.
Valahogy így vagyok a szívemmel. Hasonló az édesanyám kopott kötényéhez. Nappal annyi minden kerül bele, estére jó kimosni, hogy holnap tisztán induljon a nap, dolgozzon addig míg egyszer elszakad!
Kisné Ady Éva

2018. november 4., vasárnap

A menyasszony kész


A menyasszony kész, várja a vőlegényt

21 évvel ezelőtt éltem át egy szerettemnek a hazaköltözését.
Késő őszi éjszaka. A szobában csak az alvók szuszogása volt hallható. Engem került az álom. Hideg volt a szobában, fázósan húztam magamra a takarót. Hűvös november, s a fűtés nagyon akadozott. Az éjszakai csendben megszólalt a telefon. Nézem az órát, hajnali fél öt. Kipattantam az ágyból, a hideg telefonkagylótól megborzongtam. Édesapám halkan szólt a telefonba:
- Évi drága, jöjjetek, mert édesanyátok rosszul van!
- Megyek!- mondtam édesapámnak.
Addigra már a családom is felébredt.
-Megyek mamához, majd telefonálok- szóltam be a szobába.
Kiléptem az ajtón, és bekopogtam az öcsém ajtaján.
-Manci! Szólítottam a sógornőmet
- Megyek Ady mamához, mert rosszul van.- Ő is gyorsan öltözött, és mindkettőnk cipője hangosan kopogott a lépcsőházban ahogy a negyedik emeletről igyekeztünk ki a szürkületbe. Kora vasárnap hajnal volt. Az utcák üresek, Ebben a korai órában még az imaházba igyekvő emberek sem indultak el otthonukból. Csend vett körül, és a köd, ami a szürkeségben gomolygott. Akkor olyan jó volt, hogy Mancival mehettem. Hideg kezemet bedugtam kabátja mély, meleg zsebébe, ahol elfért az ő és az én kezem is. Emlékeket felidézve beszélgettünk a hosszú úton. Mikor a kis utcába befordultunk volna, egyszer azt kérdezi Manci:
  • Évi! Mi lesz, ha ?
  • Nincs „ ha”-mondtam.
Elsőnek én nyitottam be. Édesanyám ült az ágyon, összecsapta a kezét, és a már jól ismert mosolyával mondta, hogy már nagyon várt. Odamentem hozzá, közben Manci is bejött. Őrá is rámosolygott, de láttam, hogy meg kell törölöm a száját. Ahogy törölgettem, megfogta a kezem és megcsókolta. Kérdeztem tőle, hogy kész-e a menyasszony?
-Kész! -válaszolta. A fejét a karomra hajtotta, és HAZAMENT!
Tudtam, jó helyre ment. Már napok óta azt hajtogatta, hogy várja a Vőlegényt, mert a menyasszony már készen van az indulásra. Manci könnyezett, és szinte mind a hárman: édesapám, Manci és én egyszerre mondtuk, hogy „MEGVÁRT!”
Azóta is gyakran gondolok arra a napra, amikor énértem is jön a Vőlegény! Én is azt mondhassam akkor :KÉSZ!
Kisné Ady Éva

2018. november 1., csütörtök

Mögöttem , előttem


Mögöttem, előttem

Rügyfakasztó, kora tavasz volt
Mindenfele virág illatozott,
Mikor Uram megtervezte utam
Vándorutamra elindultam

A tavaszt forró nyár követte
A remény szívem szédítette
Mély gyökeret vert bennem a hit
Hullámvölgy felett hit volt a híd.

Ám, mégis szakadékba értem.
Mért jött értem? Még ma sem értem
Az, ki addig vállán  hordozott
Lent a mélyben halni nem hagyott.
Kapaszkodni sem volt már erőm
De, ölébe vett a megmentőm
Új erőt lehelt a lelkembe
Karjában felhozott a hegyre

Golgota! .A látvány nem ereszt
Véresen áll a Krisztus kereszt
Bűnöm átka ott csüngött a fán
Minden bűnöm az Isten Fián.

Tegnapomat vére födte be
Átölelt Isten szent kegyelme
Ma imádattal Őt követem
Előttem jár drága Mesterem.

Téli szél zenél, s eszembe jut
Előttem az út már hazafut.
Köd gomolyog, támad félelem,
De visz előre a hit és a
Megbocsátó, mentő kegyelem
Kisné Ady Éva 2018