2012. július 30., hétfő

Egy néhány kép Tahiból Ezen a képen régi jó barátainkal Demeter Liviával, és Ferivel vagyunk, valamint mi Békésiek, akik részt vettünk a találkozón

2012. július 26., csütörtök

Utazni készülünk

Attiláék kedden fölvitték az unokákat Pestre, és ha a Jó Atya megsegít, akkor Gyuri és én megyünk értük holnap, azaz pénteken. A vasárnapot Tahiban ( a táborban) szeretnénk tölteni, ugyanis akkor lesz az Erdélyből elszármazottak találkozója. Kérjük Isten gondviselését, áldását erre az alkalomra.Aki beleolvas a blogomba, kérem őt is,hogy imádságban hordozzon!

2012. július 18., szerda

Zajlik az élet

Hétfőn volt Annának a műtétje. Isten meghallgatta imádságunkat, sikeres volt a beavatkozás,kedden már itthon is volt.Szilvi és Attila hozzáértően ápolja.Ruben ma indult vissza Kanadába, Attila és Gyuri kísérte fel a reptérre.Attiláék hétfőig maradnak, de augusztusban még visszajönnek. Nagyon jó velük lenni. Sok virágot hoztak,amik a virágoskertben pompáznak már.Vasárnapra bejönnek Kétegyházáról is Stefiék, akkor újra nagy asztalt terítek, mint az elmult időszakban is többször, heten-nyolcan ültünk körbe. Nagyon jólesik együtt lenni szeretteimmel.

2012. július 5., csütörtök

Nem sikerült

Az elmúlt héten csütörtök, péntek,  szombat és vasérnap Kőröstarcsán voltam , a gyerekek táboroztatásában segédkeztem. Vasárnap este azzal a gondolattal tértem nyugovóra, hogy e héten lesz idő a pihenésre...csak álom volt. Nem sikerült. Hétfőtől jött a lekvár és befőtt berakás, és ez ebben a nagy hőségben...! ( Ha már van gyümölcs, azt nem szabad elprédálni.) A szomszéd bácsi állított be két nagy veder kajszi barackkal. Ma Annáéknál szedtük le a meggyet, azt magoltam .Jobb szerettem volna verset magolni.. Ezután következett a szőnyegmosás, jönnek le a gyerekek Pestről, legyen friss a levegő.
  Mégis!  Ha nem is sikerült a pihenés, nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy erőt adott mindenhez.