A
HEGYRŐL INDULTAM
Mint
kis csermelyt a bércek tetején
Ragyogó
napfény simogatott,
Ám
ott nem maradhattam,
Indulni
kellett az ismeretlen
Felé
Lefelé.
Fürgén,
megállás nélkül szaladtam
Ütköztem
kőnek, sziklatömbnek
Volt,
hogy hasadékok vártak
Váltották
egymást fények és árnyak.
Futva
Futottam..
Fiatalon
vettem fel a tempót
Nem
fárasztott holmi akadály
Színes
volt előttem a táj
Itt
kis virágok, ott meg bozót
És
én csodáltam
Az
engem hordozót!
Gyakran
napfény csillogott rám
Fürdött
benne szemem és a szám
Máskor
csobogva törtettem
Kavicsos
kanyarok között
Előre,
Mindig
előre.
Visszafele
nem folyhat patakom
Csak
medrében futhat, szaladhat
S,
ha egyszer a völgybe érkezett
Csodálva
áldja azt a kezet
Aki
a hegyről völgybe vezetett
Élve
Féltve
Ő
az egekből indult lefelé
Jött
eltökélten, meg nem állva
Semmi
az útját nem állhatta.
S
az ő fenséges folyójába
Csöpp
kis patakom befogadta.
Ölelve
Csókolva
Alázat
völgyén visz előre az út
Már
fáradtan, lassan haladok,
Lassan
elkopnak a kövek is
Felváltotta
a sima homok.
S
csendesebbé váltak a nappalok .
Szelídek,
Szótlanok.
Hullámok
hátán, vagy tükörsima
Vizeken
visz az utam előre
Ragyog
már előttem a víz tükrében
A
Nagy Óceán . Vár, hogy érkezzem.
A
fénybe
Örökébe!
Kisné
Ady Éva
2016 09 25
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése