A Mindenható árnyékában

Műhelyben

Valamikor ott hevertem

sötét sarokban, porlepetten

mindenki aki arra jött,

elfordította orcáját kelletlen

gyorsan otthagyott, továbbment.

Nem látott bennem egyebet,

mint haszontalan szemetet.

Egyszer a Mester arra jött

És meglátott a szemét között

lehajolt, tenyerébe vett

Szelíd szemmel nézegetett

aztán hozzáfogott, lassan

keze tisztogatni kezdett.

Bőven akadt elég szemét

Mi bántotta a Mester szemét

lassan a por kopni kezdett

áldva áldom azt a kezet

mi gondosan tisztogatott

porban, szennyben ott nem hagyott.

Csiszolásra került a sor

hogy olyan legyek amint egykor

Megálmodott a Mesterem

s, munka alá vette lelkem

Akkor a fülembe súgta

addig simít, addig csiszol

míg hasznos leszek valahol

Titkon én is erre vágytam

hasznomat vegye a világban

Nem kívánok ékes lenni

Csak szeretetben szolgálni

Érezzem meg a melegét

Magamhoz közel a szívét.

Hiszem, hogy addig fényesít

míg tisztára megnemesít

Néha rám néz féltő szemmel

Telve vagyok szeretettel?

Szemem szemébe visszanéz

tenyerén tart Isteni kéz.

Ma is csiszol áldott keze

Fényesít Ő , nem enged el.

Kisné Ady Éva 2016 11 18