2016. szeptember 26., hétfő

A HEGYRŐL INDULTAM

Mint kis csermelyt  a bércek tetején
Ragyogó napfény simogatott,
Ám ott nem maradhattam,
Indulni kellett az ismeretlen
Felé
Lefelé.



Fürgén, megállás nélkül szaladtam
Ütköztem kőnek, sziklatömbnek
Volt, hogy hasadékok vártak
Váltották egymást fények és árnyak.
Futva
Futottam..



Fiatalon vettem fel  a tempót
Nem fárasztott holmi akadály
Színes volt előttem a táj
Itt kis virágok, ott meg bozót
És én csodáltam
Az engem hordozót!



Gyakran napfény csillogott rám
Fürdött benne szemem és a szám
Máskor csobogva törtettem
Kavicsos kanyarok között
Előre,
Mindig előre.



Visszafele nem folyhat patakom
Csak medrében futhat, szaladhat
S, ha egyszer a völgybe érkezett
Csodálva áldja azt a kezet
Aki a hegyről völgybe vezetett
Élve
Féltve



Ő az egekből indult lefelé
Jött eltökélten, meg nem állva
Semmi az útját nem állhatta.
S az ő fenséges folyójába
Csöpp kis patakom befogadta.
Ölelve
Csókolva



Alázat völgyén visz előre az út
Már fáradtan, lassan haladok,
Lassan elkopnak a kövek is
Felváltotta a sima homok.
S csendesebbé váltak a nappalok .
Szelídek,
Szótlanok.



Hullámok hátán, vagy tükörsima
Vizeken visz az utam előre
Ragyog már előttem a víz tükrében
A Nagy Óceán . Vár, hogy érkezzem.
A fénybe
Örökébe!    
          Kisné Ady Éva           

                                 2016 09 25