2018. március 27., kedd

Ady nagymamám mesél


Apai nagymamám mesél

Amint ezeket a sorokat írom, mintha érezném a mező illatát, ami a nagymamám ruhájából áradt, képzeletemben megjelenik fekete ruhás sudár alakja, ráncos, munkás kezének lágy, meleg tapintása.. Ezer írás közül is megismerném keze írását,
Tizenegy éves voltam, amikor, egy teljes nyári hónapot családunkkal Mocsolyán , a szülőfalumban töltöttünk. Egyik reggel a napot hirtelen elborította egy sötét felhő, elindult egy heves, nyári zápor. Dörgött, villámlott, percek alatt égiháború uralkodott a magasban. Nagymamám, akinek minden nap volt teendője a mezőn, ezen a reggelen azt mondta, hogy amúgy sem tud kint a mezőn dolgozni, ma az unokáknak mesél. Szőnyegszövés közben mesélt, közben keze, lába dolgozott. Annuska nővérem vágta a rongyot keskeny csíkokra, én pedig tekertem gomolyagba a felvágott rongyot. Nagymamám gondoskodott róla, hogy addig is, míg mesél, a munka ne álljon. Tettük is szívesen. Áhítattal hallgattuk, rendhagyó alkalomnak számított, hogy őt hallgathassuk. Látszott, hogy beleéli magát a mondanivalójába., mert sűrűn megszakította a szövést, szemeit törülgette. Előttünk, gyerekek előtt legendának tűnt a történet, hiszen egy ismeretlen világ nyílt meg előttünk. Most hagyom, hogy ő meséljen:
-- 1886-ban születtem bele a Csíszár családba. Juliannának kereszteltek. Már volt egy bátyám. Kiskoromban a szüleim jó gazdálkodó emberek lévén, engem is megtanítottak, hogyan kell ügyesen gazdálkodni. Idővel úgy beleszerettem, hogy megtaláltam benne a szépséget. Biztatás nélkül segítettem a földeken is dolgozni, hozzánőttem a természethez. Amikor mentem a mezőre, és egy kis szellő elindult, úgy gondoltam, nekem hajlonganak a bokrok, a madarak is nekem énekelnek. Az otthoni háztartást is örömmel vezettem. Felnőttem, és mint a többi lánynak, nekem is férjhez kellett mennem. Volt egy árva fiú, a szomszéd faluból Kusalyból, Ady Dánielnek hívták. Hét évvel volt idősebb tőlem. Nemesi családból származott, ám mégis szegénységben éltek, mert az édesapja aki a falú jegyzője volt, házépítés közben meghalt, hat gyermeket hagyott árván. A testvérei közül többen Mocsolyán telepedtek le, így került ő is Mocsolyára és 1904-ben feleségül kért. A szüleim eleinte vonakodtak hozzáadni, de én beleszerettem, és megpuhítottam a szüleim szívét. Akkor még nem gondoltam, hogy egy híres költő családjába keveredek. Nemsokára megszületett a kislányunk Ilona. A század elején nagyon rossz hírek terjengtek a világban Még ma sem tudom, hogy nagyapátokat mi késztette, hogy Amerikába menjen, mert itthon még abból a vagyonkából amit én vittem a házasságba, meg lehetett volna élni, de ahogy elindult az aranyláz, sokan kivándoroltak túl az óceánon. Itt hagyott nagyapátok a faluban a kis hat éves Ilonával. Könnyek között váltunk el egymástól. Azt gondoltam, soha nem tér haza. Arra is gondoltam, hogy a háború elől ménékül, mert még egy év sem telt bele kitört a világháború. A bátyámnak is megjött a behívója, elvitték a háborúba. Elgondolhatjátok, milyen nehéz volt tőle is megválni. Ő volt az egyetlen testvérem. Egyszer értesítés érkezett, hogy Fiumében meglőtték. Édesapámhoz mikor elérkezett a fia halálhíre, vette a puskáját, bement a szobába, és agyonlőtte magát. Nem tudta feldolgozni a fia gyászát. Még ma is ott látszik a falban a golyó nyoma. Ottmaradtam édesanyámmal és a kislányommal. Csak nők maradtunk a családban.
Egyszer, egy szép szeptemberi napon, már alkonyodott, amikor nyikorgott az ajtó, és belépett nagyapátok. Gondolhatjátok mekkora öröm ért hat év után újra együtt lenni. Hozta az aranyat. Még a fogai is aranyból voltak, de nekem nagyobb volt az az öröm, hogy végre itthon van. Nagyapátok termetre hasonlított a rokonaihoz, de jellemre nem. Ő nem dorbézolt, hanem szerezte a vagyont. Hozzá fogtunk házat építeni. Közben 1920 -ban megszületett édesapátok. Nagy öröme volt, hogy fia született. Nagyapátok adta néki az Imre nevet. Szerette a fiát. Ment szépen az építkezés, a ház lépcsőjéhez kellett a kő, nagyapátok elment követ hozni, én éppen ruhát szapultam a kútnál. Ilona lányom vigyázott Imrére, a két éves apukátokra....és akkor, soha nem felejtem el, valaki rohant felém. _ -Juliska! Juliska! Baj van, szörnyű dolog történt.! Közben hallottam, hogy félre húzzák a harangot. Kérdeztem, mi történt? – Ady Dánielt agyonütötte a kő!.-mondta. Mintha engem ért volna a kő. Először kiegyenesedtem, majd minden elsötétült előttem. Otthon voltam már, amikor magamhoz tértem. Elért a szülési fájdalom. Hét hónapos várandós voltam, és akkor 1922 áprilisában megszültem Erzsi nénéteket. Ő gyengécskébb volt mindig, mint a korabeli gyermekek, mert hamarabb a világra született.
Megdöbbenve hallgattuk, és kérdeztük nagymamát -és azután?.
- Hmm! Azután Isten irgalmas volt hozzám. Ma is úgy hiszem, azért ért a sok fájdalom, mert elindult felém az Isten, keresett, és csak így hallotta meg hangomat. A nagy nyomorúságban hozzá kiáltottam, mert tudtam, senkim sincs Istenen kívül. Belé kapaszkodtam. Eljutottam odáig, hogy bízni tudtam, azután odaadtam Néki az életemet, mert tudtam, Ő ad, és elvesz. Élő hitre jutottam. Ebben a hitben élek. Sokszor jöttek az életem tengerén hatalmas hullámok, ilyenkor az Úr kinyújtotta felém a kezét, és megtanultam járni a hullámok hátán. Ma örülök, hogy nektek is, drágáim, beszélhetek Isten megtartó erejéről. Nagy kincs a hit! Amikor a nap már lenyugszik, és én is nyugovóra térek, azért imádkozok, hogy az utánam következő nemzedék is Istenhitben éljen. Nemcsak akkor fohászkodok, hanem már hajnalban azzal kezdem a napot .
Közben a felhők mögül előbújt újra a nap. Nagymamám azt mondta
:-Látjátok? Ilyen volt az én életem is, Beborult az életem fellege, cikáztak rajta a villámok, de Isten hatalma velem volt, elűzte a fellegeket, kisütött a nap! Ez az én napom gyerekek! Már nagyon régen kisütött a szívemben!
Itt vége is volt a történetének. ami mély nyomot szántott a szívünkben. Ez a nyár volt az utolsó vele töltött idő. Elment oda, ahol sohasem megy le a nap. Utána csak sajátos kézírása maradt. Ahogy az írását szerettem volna leutánozni, úgy szerettem volna örökölni azt a bizalmat ami őt Istenhez bilincselte. Ma már lejegyezhetem, hogy ahogy nagymamámat Isten megkereste nyomorúságában, úgy megkeresett engem is, és ez a kegyelem! Hála, Hála érte!
Kisné Ady Éva 2018


2018. március 10., szombat

Képkiállításom volt az Idősek Klubjában  március nyolcadikán Ott volt Szilvi is. Ő is felköszöntött!
 Egy másik öröm, Korőrtárcsán Orsa már addig jutott, hogy imádkozott hangosan. Nála nagyon látszik, hogy vágy van a szívében az Úr után. Erika is nagyon buzgó, sőt ő is már imádkozott hangosan ma egy hete amikor volt a Női  Csendesnap Az az esemény is nagyon jó és szép volt!
 Mindenért HÁLA HÁLA!!

Jákób kútjánál


Jákób kútjánál

Forró levegőt fúj arcomba a déli szél
ilyenkor a falú népe
a tikkasztó melegtől
elbújva henyél.
Szomjazom.
Nesztelen felveszem
üresen kongó korsóm .
Olyan, mint én vagyok
üres és kopott
korsómra lelógnak a rongyok

Egyedül, megyek
lábam alatt por és kövek,
szememben keserű könnyek,
nevemen szégyenfolt,
a szeretet nagy ívben otthagyott.

Hosszú az út, verejtékezek.
Hiányoznak azok a kezek
mik megtörölnék fáradt arcomat
egyedül vívom harcomat.
Viszem üres korsóm,
üres szívem, terhes múltam.
Vágyom a vízre,
hogy eloltsa szomjam.
Végre! Feltűnik a kút!
Jákob kútjánál
véget ér a hosszú út,
véget ér a múlt.

Jákob kútjánál Valaki ott áll.
Valaki ott van Valaki ott vár.
Szomjazó lelkemre
soha nem érzett szelíd béke száll.

Mindent tud rólam
tudja a jelenem, tudja múltam.
Jövőt kínál, Élő vizet
élő kútból nékem kínál.

Ki lehet Ő?
Isten? Ember:?
Felismerem: Ő az Istenember!
Hozzá hasonló a kerek földön nincsen.
Eloldotta szörnyű rabbilincsem.
Szomjat oltott.
Élő vízzel élő kútból megitatott !
.
Már futok is a hírrel frissen
mondom mindenkinek
hogy közénk jött az Isten!
Tele korsómat örömmel viszem
boldog a szívem.
Neked is kiáltom,
néked is kínálom!
Nála ihatsz Élő vizet ingyen!
Kisné Ady Éva 2018