2016. december 28., szerda

Karácsonyest Szilágyságban

Hófödte tájakon száguldott a vonat, majd lassított, és csikorogva megállt. Csak egy utas szállt le az üres állomáson. A vonat tovadöcögött, ő pedig áthaladt a sínpáron. Katonasapkáját levette, térdre ereszkedett a hóban. Buzgó, hívő lélekkel fohászkodott, egyik kezével kibuggyanó könnyeit törölgetve, másik karja fel volt kötve, a kötés alatt mély seb tátongott.  felegyenesedett, és alighogy megindult az ösvényen, hirtelen megtorpant.
 - Igen, itt állt Anna, amikor engem és társaimat egy itt áthaladó szerelvény a frontra vitt. Akkor a 
vonat meg sem állt az állomáson, csak lassított. Erről a helyről kiáltotta Anna az asszonytömegből:
" Imre! Imádkozok érted! Imre!" Száz asszony hangja közül csak az övét hallottam. A háború borzalmai között hányszor csengett a fülembe ez a kedves hang-
    Felocsúdott emlékeiből, és sietve elindult, hogy még lámpagyújtásra hazaérjen, hiszen Szenteste van.  Míg rótta az utat, gondolatban a történelem egy keskeny hasadékán két évezredet lépett vissza.
Látja a szent Családot, a Fiút, aki az égből földre jött.Mekkora utat tett meg Jézus az emberért. Az ő háta mögött csak két napnyi út áll, mégis milyen hosszúnak tűnik.
  A meredek úton fölfele kimelegedett,  szívét is meleg érzés töltötte el. Nemsokára fölért a tetőre, ahol már szusszanhatott egyet.  Elbűvölő látvány fogadta. A völgyben ott a falu, az ő faluja.
A templomtorony büszke méltósággal emelkedett ki a hajlott-hátú öreg házacskák fehér tetői közül. 
A nap utolsó sugara pásztázta a hepe-hupás  vén Szilágy dombjait.
  -Szülőföldem! Mocsolya!
Felvett a hó alól egy darab hantot,szájához emelte, jutott rá egy darab könnycsepp,és megcsókolta.
A völgyben megkondult a harang. Karácsonyestre hívogató harang. Imre ekkor nekilódult az útnak.Katonabakancsa csak amúgy csúszott az ösvényen lefelé, mintha most már az út vitte volna őt. Hiába volt a nagy iram, mégis ez az útszakasz tűnt a leghosszabbnak.
    No, de amíg hátralevő útját megteszi addig pillantsunk bele abba a kis otthonba ahova igyekszik.....
Egy kis zsindelytetős ház áll a domboldalon. Keskeny sikátor köti össze a falú fő utcájával. A "tiszta" szobában egy nagy kerek asztal körül szokott összegyűlni egy néhány hívő keresztyén. Bibliát olvasnak, imádkoznak, énekelnek,egymást hitben erősítik. A citera hangja amin a ház gazdája játszik, gyakran lehallatszik az alsó utcára.
      Ma még nem jöttek a hívek. Amíg megérkeznek a gazdaasszony sürög- forog, készül az ünnepre.
A gazda fát hord be, hogy jó meleg legyen, növelje a hangulatot.Erre ám nagy szükség van, mert Anna , a lányuk nem mozdul.Csak áll és néz kifele az ablakon.Szeme tele könnyel, keze minduntalan egy levelet sodor a kötényzsebében.Újra előhúzza, bár százszor is olvasta már, most újra olvassa:        "Drága Feleségem, édes Annuskám! A baksai állomáson jól esett hallani amit kiáltottál.   Nagyon köszönöm, hogy imádkozol értem. Én is azt teszem érted.
Ne ijedj meg, amit most írok, hiszen lehetett volna rosszabb is.Meglőtték a karomat, most egy bécsi kórházban fekszem. Tegnap bombatámadás érte a kórházat is. Légnyomás ért. Gyakran akaratom ellenére reszket a fejem.De, így is hálás vagyok Istennek, hogy életben megtartott.
Sokat gondolok drága Édesanyámra is és a kis gyülekezetre .Szüleidnek köszönöm, hogy újra hajlékukba fogadtak ebben a háborús időszakban. Nagyon megrendített, amikor mellettem esett el a hadnagyom. Halálos perceiben arra kért, hogy imádkozzak érte.Megtettem, közben arra gondoltam, hogy te énértem könyörögsz. Már nagyon vágyakozom utánad!    Csókol Imre"
      Anna magához szorítja a levelet, és újra kibámul. Kint nagy, fehér csend, de most, mintha léptek közelednének. Érkezik az első a "hívek gyülekezetébe". Anna anyósa az. Magas, sudár alakja betölteni látszik a szobát, amint belép Annához. Kezébe fogja menye kezét, és odasúgja a fülébe
-Annuskám, ahogy szoktuk, imádkozzunk!-
Anna letérdel. Mellette térdel az anya, akinek a próbák a hitét megerősítették. Szívével hiszi amit kér. Hányszor segített rajta ez az Isten-hit.Most, midőn előtte látja térdelni menyét, mint egy kis riadt madárkát, érzi, hogy bátorítania kell   -Haza jön-súgja.
-Tudom Uram, hogy haza hozod őt-imádkozza Anna. Megkönnyebbülten áll fel, majd az ablakhoz lép, közben hangtalanul beszélget Istennel. Az ablak alatt elhalad egy rongyos, felkötött karú férfi..
Anna csak néz, de agya nem érzékel semmit.
    Kopogás hallatszik a pitvarajtón. Lina asszony szól.
    --Pisti! Nyiss ajtót!
     -Szabad? kérdi egy különös, rongyokkal körülcsavart férfi elváltoztatott hangon
    -Tessék csak, tessék bekerülni-szól a gazda, és odaszól feleségének-
   -Lina! Ezt a vendéget el kell látni,  elő minden finomsággal! szegény Imrét is hátha vendégül látja valaki! Áldja meg az Isten, aki jót tesz vele!
Lina asszony már fordul is a finomságot előteremteni.Pisti gazda lámpát gyújt, hogy ne a sötétben beszélgessen vendégével. Ekkor megnyílik a szoba ajtaja, és Anna akkorát sikolt, hogy még az alsó utcán is hallani lehetett.
-Imre, Imre
-Anna, édes Annuskám!-borult egymás nyakába a két fiatal.
Az anya kilép a szobából, szemét törülgetve csak annyit mond:
-Istenem, de jó vagy!
Imre előhúzza zsebéből az ajándékot
-Nézd Annuskám: ezt az ajándékot hoztam magammal. Egy rongyba csavart golyó volt az.
-De, hisz ez egy puskagolyó-csodálkozott Anna.
-Ezt a puskagolyót rendelte Isten, hogy eltalálja a karomat, különben  a még életben maradt bajtársaimmal orosz fogságban lennék valahol. Ez a golyó nem a halált, az életet hozta nékem. elengedtek, mert sebesült lettem- magyarázta Imre. 
    Abban a kis egyszerű otthonban a hála és az öröm volt az úr. Megszólalt a citera is, és játékában mintha egy angyal üzenné "Dicsőség a magasságban Istennek, a földön békesség, emberekhez jóakarat!"
  Az ablak alatt halkan felsorakozott egy kis csapat, és a csöndes hóhullásban hallszik az ének: "Csendes éj, szentséges éj"....




2016. december 13., kedd

Lekvárfőzés

Gőzölög a lekvár a nagy fazékban
Míg a kanalat szaporán forgatom,
Nem akar pihenni az agyam
Mosolygok, a lekvárt buzgón kavarom.

Kint lassan már az őszi eső esik.
Tárt ajtón a gőz kiszalad, elillan
csak egy pillanat s ködbe tűnik
Mint a múlt, mi a lelkembe bevillant.

Nézegetem azt a sok buborékot
Pillanat alatt törnek a felszínre
És eszembe jut a tegnapom
Keserűségem, minek ma már vége.

Eloszlott, mint az a gőz a fazékban
mint buborék elillant. Volt, ma már nincs.
Telnek az üvegek finom lekvárral
Egyre dúdolom:-a béke drága kincs!!!

Kisné Ady Éva


Búcsú Zilahtól

Búcsú Zilahtól
Megmaradt mint röpke emlék,
csak csöppnyi ízelítő fény,
aprócska időtöredék
hogy Szilágyban éltem én.
és már röppentem is tova.
Némán hallgattak a hegyek
ott hagytam a hátam megett
örömet, könnyet, köveket.
De, még egyszer utoljára
párás szemmel visszanéztem
búcsúcsókot integettem
a zilahi kedves tájnak
„hepe – hupás vén Szilágy”nak.
Ide érkeztem hol béke
szunnyad az alvó réteken.
a Magyar Alföld csendesen
dobogó meleg szívébe.
Van, hogy hosszan eltűnődök
magamtól némán kérdezem:
az utamat , ki szervezi?
ösvényemet ki szabta ki?
Én, -én vagyok a te utad
jön Istentől a feleletet.
Egyebet nem is tehetek
ma már behunyt szemmel is
követem Őt! Megyek, megyek!
Kisné Ady Éva 2016. 10. 11.

2016. november 5., szombat

Leona születésnapjára

SZÜLETÉSNAPRA
Szeredainé Ady Leonának
Szívből köszöntünk ma drága Leona!
Tudd meg, téged nem felejtünk soha!
Isten a szívünknek ajándékozott
mikor anyád a kórházból kihozott.
 Örültünk, hogy Tibor és Attilának
Csodálatos leszel  játszópajtásnak
Így is történt hát, együtt volt a csapat
És ebből egy örök barátság fakadt.
Nemcsak mint unokatesók
Tartottatok össze
Hanem mint szomszéd, jó barát
Nem vesztetek össze
Te már kiskorodtól
etetted az embereket
Persze csak azokat
akik lángost venni mentek.
A Nagy Mester téged nagyon szeretett
mikor alakított, formált, teremtett.
Gyönyörű műve vagy te az Istennek
Gondolom, magad azért el nem hiszed.
Nemcsak szépet formált belőled az Úr
hangot is adott rá, elég pazarul.
Felnőttként is gyöngéden szeretett
Amikor rendelt  hozzád illő férjet!
Isten áldása tovább folytatódott
mikor két ügyes fiúval  megáldott
Az a mosoly, amit nálad  ismerek
Folyton lássák rajtad, akik ismernek!
 Nemcsak kik ismernek, azoknak is
 akik nem kapnak,osztogasd a mosolyt!
 mosolyoddal tedd szebbé a világot!
Hadd érezze meg mindenki körűlted
Hogy  fiatalon az Úré lett szíved!
Drága Leonám légy örökre áldott
napsugár ragyogja be minden  napod!
Szeretettel Évi nénéd és Gyuri bátyád

2016. november 1., kedd

Ilonkára emlékezek

Ma  arra a levélre gondolok, amit még ma is több mint 25 év után őrzök. Drága Sógornőm  nagyon messze lakott tőlünk, a Fekete -tenger partján , Kostancán élt. Utolsó levelében írta " Drága Évi ! Ott, messze túl a Jordánon, mi ketten találkozunk!". -Nem telt bele két hónap, és átlépte a Jordánt. Igyekszem arra, hogy ott, túl a Jordánon találkozzunk!

2016. október 26., szerda

Ősszel az erdőben

Ősszel az erdőben

Szél indult útjára
az avart kavarja
szórja össze-vissza
amerre akarja.
Ahol még tavasszal
madárének hangzott
Őszül már az erdő
Ritkulnak a lombok.

Valakit követek
előttem a nyomok.
Nyomoknak nyomában
utána indulok.

Karjával fogta fel
a tövises ágat
Ő teste engem véd,
nekem az nem árthat.
Ő kapta a sebet
keze értem vérzett,
lábnyoma mutatja
nagy, kövér vércseppek
én értem, miattam
kínokat szenvedett.
Kegyelemből tette
mert szívem szerette.

Ma nem tehetek mást
követem lábnyomát
Arcát még nem látom
róla csak álmodom.

Ha véget ér az ősz,
s, őszebb leszek én is
oda ér az utam
ahol nincsen tövis.
az utolsó méter
mind közelebb van már.
Tárva van a kapu
a kapuban ott vár.
Jézus a nagy Király!

Kisné Ady Éva 2016 10.23.


2016. október 17., hétfő

A csendre figyelve

Bíborszín ég alatt
ahogy leszállt a nap, 
békés, édes, mély csend
pihent a fák alatt.
halkan a szél is csak
lábujjhegyen járt
meg-meg simogatta
kis fűszálak haját.

Már előbujt a hold is
ő világított rám,
orcámat fürkészve.
Ám, amint meglátta
magát a könnyemben
kesergett és eltűnt,
eltakarta magát
nem akarta látni
szemem, a szomorút.
meggondolva magát
sűrű felhőbe bújt.

Amikor köröttem
csak sötétet láttam
akkor éreztem, hogy
a baj itt van nálam .
.Hát, hogy is lehet az,
kérdezgettem magam,
hogy ily keservesen
sajnálgatom magam?

Csendben térdre hulltam
a harmatos fűre
Uram bocsánatát
kértem a bűnömre
Vegye ki a rozsdás
sértődékeny tövist
mi elvette mosolyom,
ezért sírtam most is.

Orcámat, mit addig
a keserű könnycsepp
oly bőven áztatta
kezdte szárítgatni
lágy szél fuvallata.
.
A hold is előbújt,
nézte onnan fentről
hogy arcom tiszta lett
nem ázik a könnytől.

Tündöklő kis fények
sorban előjöttek
Ragyogó fényükkel
mind nekem örültek.
Szívemben édes csend,
helyre állt régi rend.
A szemem is mosolyog
csillagokra csillog!


Kisné Ady Éva 2016 10. 13.

2016. október 11., kedd

Láttátok?

   Láttátok?
Láttátok az őszi falevelek hullását?
Láttátok a lemenő nap utolsó sugarát?
Láttatok pislogni égő gyertyabelet?
Láttatok megfáradt, ráncos, öreg kezet?

Már csendesen hulldogál
az őszi falevél
A nap álmosan pislog
nyugati féltekén
még egyet, kettőt rebben
hunyorog a gyertya,
fáradt, öreg két kezem
kulcsolom imára.

Uram,azt csak Te tudod,
mennyi van még hátra
Mikor érkezem már meg
abba az országba,
ahol nincs levélhullás,
csak gyönyörű tavasz
Szólíts meg ha menni kell
amikor csak akarsz!

Kisné Ady Éva 2016. 10. 04

120 évet jubilált a BÉKÉSI BAPTISTA GYÜEKEZET

Emlékezve a megtett útra

Az idő függönyét szétnyitjuk mögöttünk
ablakot tárva, a múltra emlékezünk
lelkünket lassan átmelegíti az emlék
egy hosszú színes múlt tárulkozik elénk.

Baptista missziónk korai kezdetén
fent a mennyből a Nagy Alkotó Isten
szétnézett ezen a vidéken és látta,
hogy szúró tövis és burjánzó gaz terem
nincsen aki jót tegyen, nincsen csak egy sem.

A Nagy Magyar pusztának lelke is puszta
már századok óta mély álmát alussza
és szólt:- követeket küldök e vidékre
hangosan kiáltsák: az álomnak vége!

Követek indultak, tették a dolgukat
törték a rögöt, vágták a kemény talajt
nem tartották szűknek a kiszabott utat
volt olyan, hogy botozás érte hátukat
És nem volt hiába ez az Isteni ügy
megnyíltak a szemek, és mint tavaszi rügy
élet fakadt, kinyíltak az alvó szívek.
A tanyavilágban áldották az Istent!

A szó szárba szökött, szerteszét ágazva
nyílt az égből Élő -Víz csatorna
Békés városára rálehelt az Isten
leheletére élet kelt, és már értek
rózsás aranyban a viruló vetések
125 éve lett itt Gyülekezet.

A Kőrös vize ha meg tudna szólalni
Hány bemerítésről tudna most fecsegni?
Még a Hold is látta a fehér ruhásokat
ahogy a víz partján titkon sorakoztak.
A Gyülekezet egyre nőtt, növekedett
amik itt történtek, messze híre terjedt.

De haj, sok év jött, és sok év elszaladt
Ez a vidék is átélt nagyon sok viharts átélt nagyon sok vihart.
Volt nem egy háború, földrengés, árvizek,
már, már úgy látszott végük, minden elveszett.
Sok békési hordozott nehéz keresztet.

Belül is tomboltak, romboltak a vészek
voltunk erős széltől tépett, viharvertek
DE...!
dicsőség az Úrnak, megmaradt a fészek!!!
hiába tépte, rázta az idők szele
ma is láthatjuk, nem birhatott vele
Isten eme népét   nem ember védi
az Úr harcol érte féltőn dédelgeti.
Újra ott ragyog a szivárvány az égen
szövetséget kötött népével az Isten.
Jöhetnek keletről, vagy akár nyugatról
nem engedi kivenni erős markából!
Bízunk, hogy unokáink folytatni fogják
szent gyönyörűséggel az elkezdett munkát.

Az Úr tenyerébe metszette be nevünk
e metszetben ott áll múlt, jelen, a jövőnk
Legyen szívünkben remény, öröm ,vigasz
Jézus Krisztus tegnap, ma, s örökké ugyanaz!

Az Isten em

Vége
Kisné Ady Éva


2016. október 7., péntek

Apám

Gyakran álmodom

Ülök édesapám térdén
Házunk kőlépcsőjén
jön haza a csorda
zeng tőle az utca
nagy a zenebona
visítás, sivítás,
ostorcsattogás.

Csak figyelem
gyermekfejjel
Hogy mindenik tudja  
Hova kell futnia.
Nyitva van a kapu,
be ballag rajta
tehén és a borjú 
fönt károg a varjú.
Bőg egyet a tehén 
s, nézeget lomhán, 
Fordul egyet jobbra,
azután meg balra 
s, megy az istállóba.
Amint a nap kúszik
Az égbolton mind lejjebb
Ketrecbe és ólba
Szalad tyúk és kacsa.

Töröm a kis fejem
Honnan tudják ezek
hogyan olyan bölcsek
Éjszakára mindig
hova feküdjenek? 

Aztán csend lesz.
Elhallgat az utca
Mindegyik hazaért
éji nyugalomra.
Csak távolról hallszik
a békabrekegése
ügylatszik náluk
nincs jel lefekvésre.

Lassanként a sötét
Az eget takargatja
Sötétkék palástját
öltötte magára.
Fekete fák fölött 
Ragyogni kezdtek
Sok egymásutánban 
Fényes csillag-ezrek.
Ámulva bámulom
De mesés, de csodás
olyan nagyon szép
akár egy álmodás
Közben apám nyakát 
Szorosan karolom
míg a csillagokat
ujjammal számolom.
Kócos hajam a szél
meglebegtette
s, mellénykéjét apám
reám terítette
szeretve tanította
csillagoknak nevét
akkor tanultam meg
 A Göncölszekérét,
Aztán sorba mutatott
kis égi csodákat
mik megvilágítják
a sötét éjszakákat
majd mesélni kezdett
egy Csodaországról
s azon ország
gyönyörű titkáról.
Hallottam mint mondta
Ki a nagy Alkotó
s, hogy hozzá nincsen
sehol sem hasonló
Engem is Ő teremtett,
és azt el ne felejtsem
örömben, bajban,
vészben és gondban
ott áll mellettem.
Anyám hangja szólt,
hívott vacsorára
de az én szívem ott maradt
abban az országban.

.Apám már nem mesél
de tudom, ott jár, ott él
azt álmodom most is
Megváltómmal beszél!


Kisné Ady Éva

2016. október 6., csütörtök

ANNUSKÁM DRÁGÁM!

Csak ámulva nézem ám
Előttem egy kerek szám
S,tagolja lassan a szám
Hát az évek így rohannak?
Hisz közel 50 éve annak
Hogy útjaink el- elváltak
Szívünk mégis együtt maradt
Azt el nem választhatta
Sem dél,kelet vagy nyugat.
Szeretet lánc nem szakadhat.
Az a 19 szép esztendő
Nem tűnhet el csak nyomtalan
Emlékeinknek mély nyoma van
Sok lenne ha felsorolnám
Igaz, én azt meg nem unnám
Ha filmvásznon nézhetném
Milyen volt akkor régecskén
Mikor kezem fogva mondtad
-Figyelj Èvi- ezt nem szabad!
Tanítottál ezer jóra
Figyeltem ám minden szódra
Te oktattál komolyságra.
És az élet megmutatta
Jó a nővér bölcs tanácsa!
Ma is hallom csengő hangod
Fülemben mint kis visszhangot
Miként tettél bizonyságot
Hogy életed annak adod
Aki néked a Megváltód
Be is tartottad ezt hűen
Nem paktáztál te a bűnnel.
Sok, nehéz próbát kiálltál
Mégis mosollyal szolgáltál
Uradnak mély alázattal
Szusszanás nélkül azzal ,
Mivel megbízott az Isten!
Ma azt beszéli ez a hetven
Ami mögötted áll éppen!
Hogy isten a karján hordott
Rólad féltőn gondoskodott.
Mi is azt kívánjuk, védjen
Óvjon, és nagyon szeressen
És míg újra találkozunk
Isten hordozza a sorsunk
Az imádból ne felejts ki
Ès, ha elmész messzi, messzi
Szívem szívedet öleli! Évi
Búzaszem
Az ég és föld nagy Gazdája
markába vett egyszer
maroknyi fekete földet
mibe búzaszemet vetett.
Ő alkotta meg a magot
s e kis magnak nevet adott.
azóta
ott áll beírva a nevem
alatta a küldetésem.
Mielőtt az édes anyaföldbe
féltőn behelyezett,
belém egy kis szikrát lehelt
akkor kaptam égi génem
ez formálta gyakran énem.
Ő már tudta nemem, nevem
alkatom ,és rezdülésem
Szívemet is jól ismerte
Ő alkotta, teremtette.
Tudta,
mikor ez a kis mag kikél
esőt kap és napsugarat
fújni fogja tavaszi szél
majd mindenki arról beszél:
jön a Gazda, aki arat
mert a földön nem maradhat
gyomok között a kalászom.
Fejet hajtva félve tudtam,
nem úgy lesz már mint azelőtt
napsütésben, madárdalban
élni boldogan, gondtalan
ügyet sem vetni arra,
mit keresek a világban.
Készen állt a terve velem
arra gondolt:- megnevelem!
Így kerültem a malomba
kőtől, portól kavicsoktól
egyéb holmi rossz vacaktól
elkezdett a rosta rázni,
s megtanultam imádkozni.
Könnyeim sűrűn peregtek
míg a szemek fényesedtek.
S ez még mindig nem volt elég
lehet, ez másnak semmiség,
de, mikor a nagy malomkő
zúzott, lapított és vágott
apróra tört és darabolt,
kemény szívem csak recsegett
ropogott .
S, akkor megállt a nagy kerék
csendben szólt az ÚR, hogy
Elég!
Megváltozott kemény szívem
lisztté vált a kis búzaszem.
Áldva áldom azt a kezet
el nem dobott, ki nem vetett
asztalán a kenyerében
életem mint apró morzsa
ott lehet!
Kisné Ady Éva
2016 09 30

2016. szeptember 26., hétfő

A HEGYRŐL INDULTAM

Mint kis csermelyt  a bércek tetején
Ragyogó napfény simogatott,
Ám ott nem maradhattam,
Indulni kellett az ismeretlen
Felé
Lefelé.



Fürgén, megállás nélkül szaladtam
Ütköztem kőnek, sziklatömbnek
Volt, hogy hasadékok vártak
Váltották egymást fények és árnyak.
Futva
Futottam..



Fiatalon vettem fel  a tempót
Nem fárasztott holmi akadály
Színes volt előttem a táj
Itt kis virágok, ott meg bozót
És én csodáltam
Az engem hordozót!



Gyakran napfény csillogott rám
Fürdött benne szemem és a szám
Máskor csobogva törtettem
Kavicsos kanyarok között
Előre,
Mindig előre.



Visszafele nem folyhat patakom
Csak medrében futhat, szaladhat
S, ha egyszer a völgybe érkezett
Csodálva áldja azt a kezet
Aki a hegyről völgybe vezetett
Élve
Féltve



Ő az egekből indult lefelé
Jött eltökélten, meg nem állva
Semmi az útját nem állhatta.
S az ő fenséges folyójába
Csöpp kis patakom befogadta.
Ölelve
Csókolva



Alázat völgyén visz előre az út
Már fáradtan, lassan haladok,
Lassan elkopnak a kövek is
Felváltotta a sima homok.
S csendesebbé váltak a nappalok .
Szelídek,
Szótlanok.



Hullámok hátán, vagy tükörsima
Vizeken visz az utam előre
Ragyog már előttem a víz tükrében
A Nagy Óceán . Vár, hogy érkezzem.
A fénybe
Örökébe!    
          Kisné Ady Éva           

                                 2016 09 25