2018. május 20., vasárnap

Pünkösdi csoda

Pünkösdi csoda
Egy párnahuzatot vasalgattam. Régi emléket idézett. Fiatal házasok voltunk, amikor Nagymamát beutalták a kórházba kivizsgálásra. Mikor Édesanyám csomagolgatta össze a szükséges holmijait mondtam, hogy tegye oda az én párnámat, hadd érezze az új kelme illatát mama. Valahányszor valami textil anyagot vettünk, olyankor mindig elkérte, tetszett az illata.
Mivel állandó felügyeletet igényelt vaksága miatt, mindig vele volt valaki a családból. Egyik reggel a nagybátyám azzal a szomorú hírrel érkezett, hogy rákos daganat van a mama torkában. Mivel csak este kellett bemenjek munkába, akkor nap én vállaltam , hogy besegítek..
A kórház felé vezető út fehér volt .Már megérkezett a hó a hegyek közé., fehérbe borítva az amúgy fekete várost. Az a gondolat cikázott át agyamon, hogy közel van az én nagymamám is ahhoz a hófehér városhoz amiről annyit beszélt nekünk. Kissé kifáradva érkeztem meg, siettem, hogy mama ne legyen egyedül. Amikor a kórterembe értem, ő már köszöntött. Tudta, hogy én vagyok, ismerte a lépéseim hangját. Azt is tudta, hogy gyógyíthatatlan beteg, de nem egy szomorú tekintet fogadott, derűsen, mosolyogva , ülve várt. Kért, hogy üljek mellé, az ágy szélére, mert a beteg társainak el akar mondani egy költeményt. Csodálkoztam!. Költeményt? Amikor beléptem a kórterembe, pár perc alatt megtudtam, hogy minden betegtársa román. Az én nagymamámnak esélye sem volt soha, hogy románul tanuljon, hisz szülőfalumban csak magyar ajkúak éltek, otthon is csak magyarul beszéltünk. Soha nem hallottam tőle más nyelvet beszélni, mégis akkor egy elég hosszú költeményt mondott el románul. A költemény felért egy prédikációval, olyan mondanivalója volt. A betegtársai ámulva, csendben hallgatták. Addig soha nem hallottam, és azután sem soha azt a költeményt.
Kérdeztem mamát, hol tanulta? Azt felelte -a Lélek! A Szent Lélek drágám! Lefektettem. Láttam, hogy el van fáradva a beszédben, tovább nem kérdeztem. Nemsokára elaludt. Két hónap múlva örökre elaludt, és hitem szerint ott ébredt fel, ahol örök tavasz virul. Bennem ott maradt a pünkösd üzenete. Csodálatos élmény volt. A párnahuzatot azért őrzöm olyan féltő gonddal, mert emlékeztet arra, hogy a Szent Lélek csodálatos módon működik. Akkor a kórházban a román ajkú betegek is hallhatták az evangéliumot a maguk nyelvén egy hívő magyar asszonytól.
Kisné Ady Éva

2018. április 30., hétfő

2018. április 21., szombat

Festés


Festés
A napokban amint az utóbbi képet festettem, eszembe jutott egy régi emlék.
Már fiatal koromban nagy örömet jelentett, ha festhetek.
A Jó Isten a nővéremet a festészet szeretetével és tehetségével áldotta meg.. Én legtöbbet rajzoltam de festettem is, csak kissé kétbalkezes lévén mázolom magam vele. Amikor csak ketten Annuskával voltunk otthon, nem volt kérdés, hogy festünk-e? Szüleinket gyakran megleptük azzal, hogy a lakást festettük ki. Volt eset, hogy édesanyám csak ámult, hogy hol ibolyák tarkították a konyhát, hol gombák. Ez falfestés volt. Ahhoz hogy olajfestékhez jussunk, nagy időnek kellett eltelnie, de egyszer mégis sikerült.
Egy nyári alkalommal szüleinknek el kellett utazniuk haza. A szülőföldünkről Mocsolyáról mindig úgy beszéltük, hogy az a „haza”. Csak ketten maradtunk otthon.
Festünk! -volt a jelszó! Alighogy elhagyták a szüleink a terepet, átalakítottuk a nappalit. A székek, az asztal fölkerült a kanapé tetejére, felsodortuk a szőnyeget, kiterítettük a festésre váró vásznat, előszedtük a festékeket, és máris ment a munka. Elemében voltunk. Örültünk, hogy végre kettesben maradhatunk és élvezhetjük a szabadságunkat! A munka térden ment, közben nagyokat beszélgettünk.
Egyszer halljuk, kipp, kopp, valakik jönnek fel a lépcsőházban. Nem is sejtettük, hogy a mi ajtónkon fognak kopogni. Kemény, férfias kopogás. Egymásra néztünk Annuskával, majd én a térdeimre, amin rajta volt már a szivárvány minden színe. Szóltam Annuskának, hogy nyisson ő ajtót. Azt mondja nekem:
_-Évi te nézed meg, hogy ki kopog, addig megmosom magam, mert minden ujjamra más színt kevertem.
Megnyitottam az ajtót, és ott állt az én Endre nagybátyám egy fiatalemberrel, akit a legutóbbi gyülekezeti összejövetelen láttam. Köszöntem, majd mondom is, hogy szüleim nincsenek idehaza. . Egymásra néztek a látogatók, és azt mondja Endre bátyám, hogy
- hát így is jó. Annuskával szeretnünk beszélni.
Az ajtó mögül csak a fejemet hagytam láttatni. Elkezdtem magyarázkodni, hogy hova mentek a szüleim, csakhogy Annuska több időt nyerjen a mosakodáshoz. Amikor megjelent Annuska, átadtam a terepet.
Én be a szobába, ők pedig a konyhába mentek, ahol nem volt borogatás.
Leánykérés történt. Figyeltem, hogy ennek mi lesz a vége, mert a fiatalemberről tudtam, hogy nem lelkipásztor. Annuska már serdülőkorában azt mondta, hogy az ő férje lelkipásztor lesz. Kíváncsi voltam, hogy akkor most mi lesz?
Egy idő elteltével hallom, hogy a nővérem határozottan kijelenti, hogy
– bocsánat, de ez nem az Úrtól van!
Elmentek.
A már elpakolt dolgokat visszarendeztük, és folytattuk a festést ott, ahol abbahagytuk, időközben egymásra nevettünk!
Az idő igazolta, hogy semmi sem jobb, mint arra a belső hangra hallgatni, amit az Úr mond.
Kisné Ady Éva

Betegség


Mosteanában sajnos, nagyon sokat betegeskedtünk. Gyuri




tmég nagyobb intenzitással kapta el a betegség mint engem, mert nagyon legyengítette. Húsvétban mind a ketten ágyban voltunk, és azóta is nehezen erősödünk. Én, hála az Úrnak, ma nagyon jól éreztem magam, rég nem volt annyi erőm mint ma. Jó az Úr! A kamrában takarítottam. Ráfért!  Tiborék voltak lent a gyerekekkel, és az elmult szombaton még az apukájukat is rá tudták venni, hogy elmenjünk a hargita vendéglőbe egy kicsit ünnepelni, hisz a kis Illésnek is és gyurinak is ebben a hónapban van a születésnapja . ott voltak a dóri szülei is, igy hat felnőtt és két gyerekkel ültünk asztalhoz.   Voltam a versünnepen is, ott Adynak elszavaltam a " Köszönöm, köszönöm, köszönöm "c. versét.  Festettem is mostanában, nem sokat, az utóbbi egy kis romantikus kép egy olvasó lánnyal.

2018. március 27., kedd

Ady nagymamám mesél


Apai nagymamám mesél

Amint ezeket a sorokat írom, mintha érezném a mező illatát, ami a nagymamám ruhájából áradt, képzeletemben megjelenik fekete ruhás sudár alakja, ráncos, munkás kezének lágy, meleg tapintása.. Ezer írás közül is megismerném keze írását,
Tizenegy éves voltam, amikor, egy teljes nyári hónapot családunkkal Mocsolyán , a szülőfalumban töltöttünk. Egyik reggel a napot hirtelen elborította egy sötét felhő, elindult egy heves, nyári zápor. Dörgött, villámlott, percek alatt égiháború uralkodott a magasban. Nagymamám, akinek minden nap volt teendője a mezőn, ezen a reggelen azt mondta, hogy amúgy sem tud kint a mezőn dolgozni, ma az unokáknak mesél. Szőnyegszövés közben mesélt, közben keze, lába dolgozott. Annuska nővérem vágta a rongyot keskeny csíkokra, én pedig tekertem gomolyagba a felvágott rongyot. Nagymamám gondoskodott róla, hogy addig is, míg mesél, a munka ne álljon. Tettük is szívesen. Áhítattal hallgattuk, rendhagyó alkalomnak számított, hogy őt hallgathassuk. Látszott, hogy beleéli magát a mondanivalójába., mert sűrűn megszakította a szövést, szemeit törülgette. Előttünk, gyerekek előtt legendának tűnt a történet, hiszen egy ismeretlen világ nyílt meg előttünk. Most hagyom, hogy ő meséljen:
-- 1886-ban születtem bele a Csíszár családba. Juliannának kereszteltek. Már volt egy bátyám. Kiskoromban a szüleim jó gazdálkodó emberek lévén, engem is megtanítottak, hogyan kell ügyesen gazdálkodni. Idővel úgy beleszerettem, hogy megtaláltam benne a szépséget. Biztatás nélkül segítettem a földeken is dolgozni, hozzánőttem a természethez. Amikor mentem a mezőre, és egy kis szellő elindult, úgy gondoltam, nekem hajlonganak a bokrok, a madarak is nekem énekelnek. Az otthoni háztartást is örömmel vezettem. Felnőttem, és mint a többi lánynak, nekem is férjhez kellett mennem. Volt egy árva fiú, a szomszéd faluból Kusalyból, Ady Dánielnek hívták. Hét évvel volt idősebb tőlem. Nemesi családból származott, ám mégis szegénységben éltek, mert az édesapja aki a falú jegyzője volt, házépítés közben meghalt, hat gyermeket hagyott árván. A testvérei közül többen Mocsolyán telepedtek le, így került ő is Mocsolyára és 1904-ben feleségül kért. A szüleim eleinte vonakodtak hozzáadni, de én beleszerettem, és megpuhítottam a szüleim szívét. Akkor még nem gondoltam, hogy egy híres költő családjába keveredek. Nemsokára megszületett a kislányunk Ilona. A század elején nagyon rossz hírek terjengtek a világban Még ma sem tudom, hogy nagyapátokat mi késztette, hogy Amerikába menjen, mert itthon még abból a vagyonkából amit én vittem a házasságba, meg lehetett volna élni, de ahogy elindult az aranyláz, sokan kivándoroltak túl az óceánon. Itt hagyott nagyapátok a faluban a kis hat éves Ilonával. Könnyek között váltunk el egymástól. Azt gondoltam, soha nem tér haza. Arra is gondoltam, hogy a háború elől ménékül, mert még egy év sem telt bele kitört a világháború. A bátyámnak is megjött a behívója, elvitték a háborúba. Elgondolhatjátok, milyen nehéz volt tőle is megválni. Ő volt az egyetlen testvérem. Egyszer értesítés érkezett, hogy Fiumében meglőtték. Édesapámhoz mikor elérkezett a fia halálhíre, vette a puskáját, bement a szobába, és agyonlőtte magát. Nem tudta feldolgozni a fia gyászát. Még ma is ott látszik a falban a golyó nyoma. Ottmaradtam édesanyámmal és a kislányommal. Csak nők maradtunk a családban.
Egyszer, egy szép szeptemberi napon, már alkonyodott, amikor nyikorgott az ajtó, és belépett nagyapátok. Gondolhatjátok mekkora öröm ért hat év után újra együtt lenni. Hozta az aranyat. Még a fogai is aranyból voltak, de nekem nagyobb volt az az öröm, hogy végre itthon van. Nagyapátok termetre hasonlított a rokonaihoz, de jellemre nem. Ő nem dorbézolt, hanem szerezte a vagyont. Hozzá fogtunk házat építeni. Közben 1920 -ban megszületett édesapátok. Nagy öröme volt, hogy fia született. Nagyapátok adta néki az Imre nevet. Szerette a fiát. Ment szépen az építkezés, a ház lépcsőjéhez kellett a kő, nagyapátok elment követ hozni, én éppen ruhát szapultam a kútnál. Ilona lányom vigyázott Imrére, a két éves apukátokra....és akkor, soha nem felejtem el, valaki rohant felém. _ -Juliska! Juliska! Baj van, szörnyű dolog történt.! Közben hallottam, hogy félre húzzák a harangot. Kérdeztem, mi történt? – Ady Dánielt agyonütötte a kő!.-mondta. Mintha engem ért volna a kő. Először kiegyenesedtem, majd minden elsötétült előttem. Otthon voltam már, amikor magamhoz tértem. Elért a szülési fájdalom. Hét hónapos várandós voltam, és akkor 1922 áprilisában megszültem Erzsi nénéteket. Ő gyengécskébb volt mindig, mint a korabeli gyermekek, mert hamarabb a világra született.
Megdöbbenve hallgattuk, és kérdeztük nagymamát -és azután?.
- Hmm! Azután Isten irgalmas volt hozzám. Ma is úgy hiszem, azért ért a sok fájdalom, mert elindult felém az Isten, keresett, és csak így hallotta meg hangomat. A nagy nyomorúságban hozzá kiáltottam, mert tudtam, senkim sincs Istenen kívül. Belé kapaszkodtam. Eljutottam odáig, hogy bízni tudtam, azután odaadtam Néki az életemet, mert tudtam, Ő ad, és elvesz. Élő hitre jutottam. Ebben a hitben élek. Sokszor jöttek az életem tengerén hatalmas hullámok, ilyenkor az Úr kinyújtotta felém a kezét, és megtanultam járni a hullámok hátán. Ma örülök, hogy nektek is, drágáim, beszélhetek Isten megtartó erejéről. Nagy kincs a hit! Amikor a nap már lenyugszik, és én is nyugovóra térek, azért imádkozok, hogy az utánam következő nemzedék is Istenhitben éljen. Nemcsak akkor fohászkodok, hanem már hajnalban azzal kezdem a napot .
Közben a felhők mögül előbújt újra a nap. Nagymamám azt mondta
:-Látjátok? Ilyen volt az én életem is, Beborult az életem fellege, cikáztak rajta a villámok, de Isten hatalma velem volt, elűzte a fellegeket, kisütött a nap! Ez az én napom gyerekek! Már nagyon régen kisütött a szívemben!
Itt vége is volt a történetének. ami mély nyomot szántott a szívünkben. Ez a nyár volt az utolsó vele töltött idő. Elment oda, ahol sohasem megy le a nap. Utána csak sajátos kézírása maradt. Ahogy az írását szerettem volna leutánozni, úgy szerettem volna örökölni azt a bizalmat ami őt Istenhez bilincselte. Ma már lejegyezhetem, hogy ahogy nagymamámat Isten megkereste nyomorúságában, úgy megkeresett engem is, és ez a kegyelem! Hála, Hála érte!
Kisné Ady Éva 2018


2018. március 10., szombat

Képkiállításom volt az Idősek Klubjában  március nyolcadikán Ott volt Szilvi is. Ő is felköszöntött!
 Egy másik öröm, Korőrtárcsán Orsa már addig jutott, hogy imádkozott hangosan. Nála nagyon látszik, hogy vágy van a szívében az Úr után. Erika is nagyon buzgó, sőt ő is már imádkozott hangosan ma egy hete amikor volt a Női  Csendesnap Az az esemény is nagyon jó és szép volt!
 Mindenért HÁLA HÁLA!!

Jákób kútjánál


Jákób kútjánál

Forró levegőt fúj arcomba a déli szél
ilyenkor a falú népe
a tikkasztó melegtől
elbújva henyél.
Szomjazom.
Nesztelen felveszem
üresen kongó korsóm .
Olyan, mint én vagyok
üres és kopott
korsómra lelógnak a rongyok

Egyedül, megyek
lábam alatt por és kövek,
szememben keserű könnyek,
nevemen szégyenfolt,
a szeretet nagy ívben otthagyott.

Hosszú az út, verejtékezek.
Hiányoznak azok a kezek
mik megtörölnék fáradt arcomat
egyedül vívom harcomat.
Viszem üres korsóm,
üres szívem, terhes múltam.
Vágyom a vízre,
hogy eloltsa szomjam.
Végre! Feltűnik a kút!
Jákob kútjánál
véget ér a hosszú út,
véget ér a múlt.

Jákob kútjánál Valaki ott áll.
Valaki ott van Valaki ott vár.
Szomjazó lelkemre
soha nem érzett szelíd béke száll.

Mindent tud rólam
tudja a jelenem, tudja múltam.
Jövőt kínál, Élő vizet
élő kútból nékem kínál.

Ki lehet Ő?
Isten? Ember:?
Felismerem: Ő az Istenember!
Hozzá hasonló a kerek földön nincsen.
Eloldotta szörnyű rabbilincsem.
Szomjat oltott.
Élő vízzel élő kútból megitatott !
.
Már futok is a hírrel frissen
mondom mindenkinek
hogy közénk jött az Isten!
Tele korsómat örömmel viszem
boldog a szívem.
Neked is kiáltom,
néked is kínálom!
Nála ihatsz Élő vizet ingyen!
Kisné Ady Éva 2018


2018. február 16., péntek

Peregnek az események. Az új ismerősöm  Pannika már szerdán is volt imaházban, és megígérte, hogy vasárnap is jön.
 Attiláék jönnek, mennek most Pest és Gyula, valamint Békés között a költözés miatt. Ma délután jön Attila és a sógora, mennek fel Pestre, rendbe tenni a lakásukat, hogy kiadhassák bérbe. Főztem egy nyolc literes fazék töltött káposztát, amit felvisznek magukkal. Szegények nagy munkába vannak, hisz kifele áll a szekerük rúdja. Baden Bádenbe akarnak költözni.  Tegnap Attila vitt be Gyulára az orvoshoz kontrollra a szemészetre. Ő hozott haza is. Ma nem tudok menni Köröstarcsára, mivel Attiláékat várom.  Voltam Annáéknál is ma, hogy lássam, hogy működik a gázkazán. Nem árt egy kis séta, mert ma reggel is a derekamat meg kellett kenje Gyuri, annyira fájt, hogy csak nagy nehezen tudtam kiegyenesedni. Azért kegyelemnek veszek minden napot, amit ad az Úr! Ma reggel olyan gyönyörű volt a napsütés, csak újra beborult, de tudom, hogy ott van a felhő fölött!

2018. február 11., vasárnap

Meglepetés

Az éjszaka írt Annuska a testvérem Amerikából, hogy ma engem keresni fog az imaházban egy hölgy, név szerint Pataki Lászlóné Panni.  Ma találkoztam is ezzel a békési hölggyel. Még most sem tudom, honnan ismerte  Annuskát., csakhogy Annuska azt írta, hogy ő kérdezett rá Pannikára, hogy hol lakik? és ő azt felelte, hogy Békésen. -mire Ő-hát ott van az én húgom, ott lakik . bemondta a nevemet, Pannika rám is talált, és már az éjjel csevegtünk. Csodálatosak az Úr utjai. Most azért imádkozom, hogy az Úr tegyen áldottá, tudjam mutatni az utat Pannikának az üdvösség felé!Mészáros Kálmán prédikált, amit ha volt hallófüle, talán meg is értett! Adja az Úr, hogy igy legyen!

2018. január 27., szombat

Endre bátyám újjászületése



Veres Endre ujjá születése
.Nyár közepe volt,.A hegyek háta mögül felbukkanó nap sok kormos arcú fáradt embert láthatott, akik már hazafele tartottak éjjeli műszakból, azonban arról már lekésett, hogy azokat is lássa, akik reggel indultak felvenni a munkát.
A Veres családnál ez a nap is úgy kezdődött mint máskor. Korán csörgött az óra, elköszönt a gazda, indult a föld alá ,oda, ahova még nem sütött be soha a nap, csak a bányászlámpa villogása adott némi világosságot. Ágnes asszony sem tétlenkedett otthon, tette szorgosan a napi teendőit. Kislánya körötte ugrabugrált. Az idő hamar eltelt. A nap a hegyek között keveset szokott időzni, igyekezett a hegyóriások mögé bújni. A gazdára már készen várt a mosdóvíz, és a megterített asztal.
Közben az idő telt, már kezdett kihűlni a víz, de Endre még nem érkezett.
Mért nem jön még? Kérdi Ágnes először csak magától, majd odaszól anyósának-
-Édes! Endre már itthon kellene legyen.!
- Ne izgasd magad Ágnes, majd megjön a fiam.- mondja rekedt hangon Lina asszony. Teltek a hosszúra nyúló percek, órák. Ágnes kirohan, bekopog a szomszédba.
-Annus! Endre még nem jött haza!
  • Imre már bement dolgozni?
  • -Igen! Gyere be, imádkozunk, a kislányodat otthagyod Édesre, és megyünk a bányához-mondta Anna.

    A két asszony egymás kezét szorítva sietett a bányakapuhoz, ahol már ott várt kétségbeesve egy csapat asszony, a férjeikre várva. Órák teltek félelemmel teli töprengéssel. Várták kezüket tördelve, hogy jöjjön valaki, mondjon már valamit. Azok is Istenhez fohászkodtak, akik azelőtt rá sem gondoltak.
  • Végül megnyílt az ajtó, és sorban jöttek kifele az munkások. Szénporos arcuk elárulja, hogy történhetett valami, mert hosszú, fehér csík vájt utat a szemük alatt .
  • -Omlás- Földomlás volt!- Hála, hogy kijutottam élve! .ilyen, s ehhez hasonló hangokat lehetett hallani a gyéren megvilágított kapuban. Egyik is, másik is az asszonyok közül hálálkodik, hogy él, él a férj, a családfenntartó!
  • Ágnes és Anna figyelik, mikor jön Endre?
  • -Ott hátul- mondja Anna Ágnesnek
  • -Nem, az nem ő. feleli Ágnes csalódottan, mégis reménykedve. A poros, fekete embersornak vége fele egy ismerős is jön a sorban . Nem jó hírt hoz. Azt a csapatot amelyikben Endre dolgozott,,baj érte. Beszakadt a galéria, elzárva a kivezető utat, akik közelebb voltak, és hallották, hogy megindult a szén, menekültek, de vannak akik bent rekedtek, Endre is a bennrekedtek között lehet, mert nem találják.
  • -Menjenek haza- mondja az ismerős keserű hangon.
  • -Holnap többet tudnak, mert odaküldtek egy mentő csapatot.
  • Nem megyek sehova, mondja Ágnes!
  • -Gyere! -mondja Anna remegve, megragadva Ágnes kezét. -
  • A kicsinek szüksége van rád. Édesanyám is aggódik! Menjünk haza. Itt az ima segít!
  • Mint a futótűz terjedt a hír a hívő testvérek között! Összegyűltek, úgy imádkoztak A baj mindig közelebb hozza az embereket egymáshoz is, de Istenhez is.
  • Lent a mélyben kitátotta száját a föld. Volt akiket kiokádott, majd összecsukta száját. Két embert beszorított, nem nyelte el, ott maradtak a szájüregben. Mint valami fogak, úgy maradt fölöttük a gerenda ami nem engedte, hogy végképp elnyelje őket. A két ember közül az egyik Endre volt. Társaik és közöttük megszakadt a hallótávolság. Csak a mellette levő társának hallotta a nyögéseit. Endre hálálkodott, hogy jobb helyzetben van, mint társa, akit derékig odafogott a szén. Várta a szabadítást. Teltek az órák, semmi, sehol, hiába kiabál. Nem jön segítség. Nem látta az órát a vaksötétben, hisz lámpása kialudt, és a reménye is egyre kialudni látszott. Ügy érezte, egy egész élet telt már el felette. Társa nem bírta tovább, jajgatott, majd ott halt meg mellette. Segíteni akart rajta, de mozdulni sem tudott. Már nem volt az sem, akihez beszélhetett volna.
  • DE, mégis volt Valaki. Megnyílt a szája Isten fele. Eddig is imádkozott ő, de csak úgy, megszokásból. Így tanították. Most úgy imádkozott, mint Jónás a hal gyomrában, csakhogy ő a föld gyomrában volt. Akkor a legnagyobb nyomorúságában úgy kiáltott Istenhez, hogy ha élve kikerül, nem szolgál két Istent, csak az Élő Istent, de azt teljes odaszánással. Végül, elérkezett lélekben addig, hogy már nemcsak azért imádja Istent, mert bízik a szabadulásban, hanem azért, mert méltó arra az Úr! Mikor ezt kimondta, akkor messziről hangot hallott. Kiáltott:
  • -Itt vagyok!- Erre emberek! Izzadt kezek húzták elő az életre. Sokan csodálkoztak, hogyan maradhatott életben. Voltak, akik azt mondták, hogy nagyon erős a szervezete, de ő tudta, hogy nem a szervezete erős, hanem az az Isten Akit imád!
  • Meghallgatott imádságot élt addig át rajta kívül felesége, anyja, testvére és hittestvérei, akik nem adták fel, hitték, hogy ami embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges.
  • .Fogadalmához híven buzgón tett bizonyságot, hogy ő kétszer született. Egyszer az Édesanyja szülte meg, másodszor a Földanyában kapott új életet.
  • ( A leírt történet igaz, Veres Endre az én nagybátyám volt, Édesanyám testvére)

2018. január 23., kedd

Az út, amin vezetett az Úr!

Az út, amin vezetett az Úr!
Két hónappal ezelőtt szürke hályogot diagnosztizált a békési szemészorvos. Utalóval a gyulai kórház szakrendelőjébe kerülve, a főorvos megvizsgált, és azt mondta, hogy egy olyan műtétet végez a szememen, ami eltávolítja a hályogot, és egy lencsét ültet be, ami pedig hozzásegít , hogy a magas dioptriát lecsökkenti. Adott három beutalót, egyet a belgyógyászatra, egyet a laborba., egyet pedig vissza hozzá, január 17.-re Receptet is írt, amit műtét előtt három nappal kellett csepegtetni a szembe. Sajnos, a labor eredmény pozitív volt a vesém miatt. Elkezdődött a kezelés. Bár erős antibiotikumos kezelést kaptam, azután sem javultam. A műtét napja pedig egyre közeledett. Javulást akkor sem mutatott a lelet, miután más gyógyszert írt az urológus. Kétségek és remények között voltam. Az urológus már azt mondta, hogy beszéljek a szemészorvossal, hátha el tudja halasztani a műtétet, mert gennyes vesével nem lehetséges műteni. 11-én még mindig pozitív eredmény, már az ötödik. Még megkértem, írjon fel egy laborra, mert én, aki annyi csodát átéltem arra gondoltam, most is ugyanaz az Úr őrködik felettem mint eddig. Tud rólam, de ha nem tenné is kérésemet, akkor is Ő az én Uram marad. Úgy volt, hogy szerdai nap műtenek, és előtte vasárnap már el kell kezdeni a csöpögtetést. Vasárnaptól csöpögtettem, és műtét előtti nap, azaz kedden megjött a labor és a helyi urológiai vizsgálat eredménye: NEGATIV lett. Nem tudom, hogy valaki még ment e műtétre olyan örömmel, mint én akkor!! Fájdalommentes volt, semmi félelem nem volt bennem (ez is csoda). És nagyon jól SIKERÜLT a műtét!! Több mint hatvan évig hordtam szemüveget reggeltől estig, most pedig szemüveg nélkül közlekedek. Ezt a bejegyzést a Gyuri 2-es szemüvegével írom, a műtétig + 9-es szemüveget használtam írásra, a Bibliából + 11-essel olvastam. Hát nem csoda? Kibeszélhetetlen! Nincs hozzá szavam, amivel megköszönjem az Úrnak! Az ima ereje a legerősebb fegyver ! ui. Vasárnap 14-én még nem tudtam, hogy velem mi fog történni, de az örömöm határtalan volt, az unokám bemerítkezése akkor volt. Az én gondom akkor eltörpült az öröm miatt!...és az is imameghallgatás volt!!Csodák sorozata!!!

Nagymamám története


Nagymamám története
Anyai nagymamám valahányszor gyermek és ifjúkoráról beszélt, olyankor egy kis meleg sugarat láttunk átvonulni az arcán. Szemei nem árulták el, hogy mát évek óta vakságban él, mert bőven kárpótolta az, hogy lelki szemeivel hatványozottan látott. Álmélkodva ültünk a lába köré, úgy hallgattuk a nem mindennapi történeteit..Meséket nem mondott, sőt nem is szerette a meséket. Minket, apró hallgatóit is lebeszélt a meseolvasásról, mondva, hogy a Biblia gyönyörű igaz történetekkel van tele, ha olvasni akarunk, vegyük a Bibliát, de ha van valaki aki még túl kicsi az olvasáshoz annak besegít ő. Gyerekként úgy képzeltem, hogy ő tudja kívülről az egész Bibliát.
Saját történeteiről pedig olyan átéléssel beszélt, és olyan meggyőzően tudott a múltról beszélni, hogy a kis hallgatósága is úgy érezhette hogy,ott jár vele abban a világban ahova a nagymamát röpítették az emlékek. Kicsi, de telt, puha ujjaival simogatta ilyenkor a fejünket, cirógatta arcunkat. Volt egy története, amit többször elmondott, úgy gondolta, ennek nem szabad kimaradnia. Ennek a történetnek a bekezdésekor simított egyet a kötényén, köszörülte a torkát. No, akkor már tudtuk szinte szóról szóra a folytatást, és valahogy mégsem tűnt unalmasnak. A története így kezdődött:
-Fiatal házasok voltunk a papával, amikor Istenhitre jutottunk. Nem mindennapi módon szólt Isten hozzánk 1925 nyarán. Egyik hajnalban a földekre mentünk ki dolgozni. A nap már pirkadt, majd kibukkant a dombok közül. Csak ketten papával haladtunk fölfele, a felkelő nap irányába. A harmatos fű még csiklandozta a lábamat. Egyszer, csak megálltam, mintha földbe gyökerezett volna a lábam. Hangot hallottam. Ránéztem a papátokra, ő pedig engem nézett, és mondta nekem, hogy _ -Lina! Te is hallottad? -Igen Pisti! -Igen! Ugyanakkor senkit nem láttunk. Mindketten ugyanazt hallottuk, hogy „ -menjetek el a gyülekezetbe, térjetek meg!” Ma is bizonyosan tudom, hogy az Úr volt az. Komolyan vettük az üzenetet. Úgy fordultunk meg mint Pál. Tettük amit az Úr mondott. Ballára mentünk, ott már volt gyülekezet. Hívők lettünk. Az első szeretet tüze betöltött. Tudjátok, én most is őrzöm ezt a tüzet. Nagyapátokat még be is zárták a községháza fogdájába, amiért hirdette a megtérést. Titokban vittem neki ételt, mert éheztetni akarták. Mikor látták, hogy nem tudják betörni a lelkét megverték, majd elengedték.
Ezután a mi házunk Béke- Bethánia lett. Rajtunk kívül még volt egy hívő család a faluban, valamint az Ady nagymamátok, ő is már az Úr útján járt. Felajánlottuk a tisztaszobát gyülekezeti helynek. Szőttem jó meleg szőnyeget, akkor még láttam a gyönyörű csíkokat, ó, de szépek voltak! Azokat leterítettük a frissen feltapasztott földre. Papa értett a famunkához is, így nem volt hiány lócából sem. Gyülekezni kezdtek esténként a Bibliások. -Így neveztek akkoriban minket. A papának volt egy régi citerája a padláson, lehoztuk és azután csak hívő énekeket citerázott. „Vigasságnak és szabadulásnak szava van az igazak sátorában” Zsolt 118/15- ezt így tapasztaltuk szóról szóra. A Biblia soha nem hiányzott az asztalról, buzgón lapozgattuk. Volt miért, mert kevés ismeretünk volt míg meg nem tértünk. Azután szinte csodaként éltem meg, hogy az Igék mind megmaradtak a fejemben, szinte szóról szóra. Ezt csak a Jó Istennek köszönhetem, hogy ennyi bölcsességgel ruházott fel bennünket. Értettük amit olvastunk, és az meg is maradt nemcsak az elménkben, de a szívünkben is. Édesanyátok három éves kislány volt, ő csicseregte a faluban, hogy nálunk lakik az Úr Jézus.
Nagyon szeretett énekelni, citerázni a nagyapátok. Most úgy gondolom, fent a mennyben énekel. Éjjelente, mikor már mindenki alszik, én olyankor még nem alszom, de mindegyiketekért imádkozok, még azokért is, akik az éjszakában elhaladnak az ablak alatt, és be hallszik a kövezeten a cipők kopogása. Azt is tudom a járásukról, hogy nő-e, vagy férfi aki elhaladt. Nem tudhatom, mi okból járnak éjjel az úton, de biztosan tudom, hogy az értük való imára szükségük lehet. Isten őket is megszólíthatja. A kegyelem csodáját átélhetik ugyanúgy mint én. Ilyenkor hálát adok, hogy Isten megtalált nemcsak engem, de úgy hiszem, hogy titeket is Mikor aztán a késő éjszakai csend körülvesz, mintha hallanám a nagyapátok citerázását, és boldogan adom át magam az álomnak.
Nagymamám a története végéhez ért. Míg simogatta a fejemet, a lelkének illatát szívtam magamba. Krisztus jó- illata volt az.



Hála, hála!Látok

Sikerült a szem műtétem! Hála!
 Műtét előtt jött meg a jó eredmény. Negatív lett a lelet. '7-én műtöttek. A következő műtét április 11-én lesz. Csodákon át hordoz az Úr! Több mint hatvan év után letehetem az utcán a szemüveget. még az olvasás is megy szemüveg nélkül! Csoda! Köszönöm Istenem, látásom, ép szemem, s mindazt mit énnekem kegyelmed ád!

2018. január 14., vasárnap

Ima

Már csak három nap, és műtét!  Nem tudom elhallgatni, hogy nem kis aggodalom van bennem . Nem a műtéttől félek, hanem hogy lesz-e? vagy nem?
Rosszak az urológiai eredményeim.
 Kérem az Urat, adjon nyugalmat, hogy ne terheljen a gondolat, hiszen minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy legyen műtét, és ha nem lesz, az orvos nem fog hozzá, akkor békével fogadjam  Most imádkozom! 

2018. január 4., csütörtök

Családi öröm

Családi öröm
  Férjem nemcsak sógort kapott az Úrtól a lelkipásztorában, hanem lelki mentort is. Erős szálak fűzték hozzá, így nem meglepő, hogy ha valahová útra kellett mennie a pásztornak, ő vitte. Éveken át tette örömmel, később az Erdélyi Baptista Szövetség alkalmazott sofőrjeként is tette ezt a szolgálatot.
        Történetemben még a hetvenes években járunk, amikor még kevés kiskocsi járta az utakat nálunk fele. Nekünk egy kis Trabantunk volt, az is elég rozoga állapotban, ami nem egyszer mondott nemet amikor indulni kellett volna, így arra a döntésre jutottunk, hogy kicseréljük a kocsit egy olyanra, amivel kissé biztosabb hogy el is viszi a benne ülőt a kitűzött célba.
Férjem eladta a Trabantot, de csak a pénz felét kapta meg az eladáskor. Úgy volt az egyezség, hogy a másik felét a vevő két hónap leforgása alatt elküldi. Férjem amint el volt adva a Trabant, meglátott egy Skodát, és számolt. Úgy jött ki a számítás, hogy csak annyi hiányzik a vásárolandó kocsi árából, amennyivel nekünk tartoznak, így hát megegyezett az eladóval, és a fennmaradó összeghez két hónap haladékot kért a kifizetésre. Létre is jött az egyezség.
   Délelőtti műszakból érkeztem haza gondterhelten. Már hetek óta foglalkoztatott egy megoldatlan feladat, és ahogy az idő telt, annál sürgetőbbé vált a megoldása. Izgalomban tartott, hogy nem érkezik a pénz.
Arra gondoltam, hogy az Úr tudja, hogy nagy szükség van a misszióban a kocsira, biztosan nem fog cserbenhagyni, de a napok teltével mind többször éreztem, hogy a gondolataim mind csak ezen a ponton mozognak.
A gyerekek a szobában játszottak, és amint beléptem hozzájuk , észrevették, hogy valami baj van. Odasimultak hozzám, és kérdezték, hogy mi baj van? Elmondtam nékik, hogy most olyan problémával küzdünk, hogy csak az Úr segíthet, mert holnapra meg kell lennie annak a pénznek amivel tartozunk. Mondtam, hogy most bezárom a bejárati ajtót, benn leszünk a szobában és mindegyikünk imádkozni fog az Úr Jézus segítségéért. Először Endre fiam, aki akkor kilenc éves kisfiú volt, ő imádkozott, majd az öt éves Anna lányom. Amint befejezte Anna az imát, én kezdtem el imádkozni, de hangos kopogás hallatszott kintről. Mondtam a gyerekeknek, hogy maradjanak csöndben, én megyek kinyitni. Kinyitottam az ajtót, és a postás volt, kezében egy szelvény
.- Pénz érkezett! mondta. Annyira reszketett a kezem, hogy alig bírtam aláírni az átvett pénzért a szelvényt.
A gyerekek a szobában vártak. Már látták rajtam, hogy valami jó történt. Mondtam nékik, hogy megjött a pénz! Anna átkarolta a lábamat, úgy ugrált körül, de Endrének tele volt a szeme könnyel, és azt kérdezte
  • Édesanyám, hát ilyen hamar meghallgat a Jó Isten?
  • - Igen fiam! Feleltem. Közben én is az imameghallgatás örömkönnyeit törölgettem. Nem tudom leírni, milyen örömmel adtunk hálát Istennek.

Azután is gyakran gondoltam arra, hogy milyen jó volt megosztani, majd az Úr elé vinni gyerekeimmel együtt a kérésünket. Ők is részesei lehettek az imameghallgatás örömének. Így erősödött az Istenben való bizalmuk. Azt is megtanulták, hogy ha kapunk valamit, azért illik hálát adni.

Orvosnál voltam

Már reggel készültem az orvoshoz mivel időpontom volt. Kb. másfél óra várakozás után sorra kerülte, de a másfél óra sem telt unalmasan, mivel egy hölgy aki szintén sorára várt, mellettem ült és olvasott. Amikor éppen nem olvasott, odaadtam egy leírt történetemet ,  ami történetesen a táskámban volt, ő szívesen elfogadta, sőt mellettem el is olvasta. Tetszését nyilvánította ki, és azt mondta, hogy ő is szokott írni. Mezőberényi volt, és nagyon jól elbeszélgettünk együtt. Könyvelő. és komoly dolgokat lehetett beszélni. Sajnálom, hogy nem beszéltem a hitemről, de amit odaadtam néki, az beszélhet még a lelkéhez. Kért, hogy írjam alá a cikkemet. A hölgy vezetékneve Benyovszkiné.Előttem ment be az orvoshoz, és amint kilépett, már szólítottak is, úgyhogy nem volt idő el sem köszönni tőle. Úgy gondolom, nem volt véletlen ez a találkozás sem.
 A doktornő megvizsgálta a vizeletet, és az gennyet produkált. Be kellett menjünk Békéscsabára az ANTSZ-hez, bevinni egy mintát. Jövet kiváltottuk a gyógyszert amit felírt.Antibiotikum.
 A következő vizsgálatom hétfőn ultrahang, kedden urológia, és előtte még el kell menjek a röntgen eredményért. Egyszer talán már végére érek.

2018. január 2., kedd

Jöttek az ünnepek

Attiláék is, és Tiborék is lejöttek, hogy együtt ünnepeljünk. Csak a karácsonyt töltötték lent, Újévre már visszamentek Budapestre. Először Tiborék látogattak meg az ünnep előtt szombaton, majd ők elmentek Kétegyházára.Mi vasárnap délelőtt Köröstarcsán voltunk.  de Tiborék bejöttek már Karácsony reggel, itt voltak imaházban, ebédeltünk és mindannyian kimentünk Káétegyházára a koncertre. Tiborék ott maradtak, de mi Gyula fele jöttünk haza, ott felvettük Attiláékat, este velük voltunk együtt, itt aludtak, majd karácsony másnapján bejöttek Tiborék is, így aztán együtt volt a velünk három család az ünnepi ebédnél. Jó volt együtt, felhívtuk Annáékat is, és  velük is beszéltünk. Délután Tiborék visszamentek Pestre, de csak Illést vitték magukkal, a kis Jonát otthagyták Kétegyházán Andiéknál, akik ígérték, hogy Új évre felviszik a kicsit.  Szerdán Attiék elmentek Szentandrásra, ahol kinéztek maguknak egy kutyát. Csütörtök délután mentek vissza Pestre, mi vittük ki a Békéscsabai állomásra. Utána csak ketten maradtunk Gyurival. Múlt héten voltunk aztán Annáéknál szellőztetni, de a gázt is bekapcsolni, ha lehetett volna, de nem kapcsolódott be.  Beszéltem Böbével, a Gyaraki Lajos feleségével, és ő útra tette Lajost újév első napja délelőtt.  Megnézte, de nem tudott mit csinálni vele, ő sem tudta beindítani.Az ó évnem volt különleges, esetleg annyi, hogy Bohus nagyon jól szolgált. Új év délutánján mivel itthon van Lisztes, ő szolgált.
Ma pedig megkezdtem ujra a kivizsgálásokat. Ma voltam tüdőröntgenen, holnapután vissza kell menjek az urológiára, nyolcadikán Ultrahang, Csak éppen tudjam követni az eseményeket, de hiszem hogy az Úr velem lesz és megsegít. Még annyit, hogy Endrével is, Annával is tartom a kapcsolatot a messzengeren, és ez nagyon jó