2018. június 20., szerda

Mocsolya

Mocsolyai élményeim
. Az a négy év amit a Teremtő jövoltából Mocsolyán élhettem, életem egyik legboldogabb időszaka volt..A mező illata, a réteken elterűlő virágmező, a kis gida születése,az anyám sütötte friss cipó íze, a házunk melletti patak csobogása, a fecskék fészek rakása, sárgarigók éneke, a diófára felkötött hinta, no meg a sok kis barátnő akikkel mezitláb szaladgáltunk a kenderáztató tó körül, este pedig csodálni a csillagokat és gyönyörküdni Szentjánosbogár fényében. Mennyi szépség., és milyen édes íze volt a szőlőnek amit apám a kiskosárban hazahozott a kulacsa mellé rejtve.
Kis falumba álmaimban gyakran visszatérek. Ugyanolyannak látom mint volt valamikor. Az emberek, gyerekek is ugyanolyanok mint akkor voltak. Látom a szüleimet jönni- menni. Álmomban még felmászok a létra tetejére, felülök a hintára, és várom hogy a testvérem meglódítsa Mintha látnám a Kati nénit hosszú tarisznyájával amint bicegve jön át a hídon, s közben édesanyám már kiáltja is nekem, hogy- Évi! menj, és vedd a cipót az almáriumról, tegyél egy kis darab szalonnát hozzá, szaladj vele és add oda Katinak! Hallom, ahogy Kati néni minduntalan áld engem és egész házamnépét! Hallani vélem az “Ivó kút” körül összesereglett lányok kacarászását, és a csobbanást amint a felhúzott vízből még visszalöttyen az a tiszta hideg, szomjat oltó víz.. Csak az én falumnak van olyan fehér, karcsú templomtornya, és sehol nem szól szebben a déli harangszó, mint Mocsolyán. Elmosolyodom, hogy ott látom magam a kis imaház ajtajában, a színes üvegekben gyönyörködöm, és ahogy belépek a sárga padlóra helyezett lócák között letérdelek a földre, a lócára hajolva s, mintha megszólalna újra a cimbalom hangja. Körülöttem a hívek között súrcos, mezítlábas bácsikák, nagykendős nénikék gyülekeznek a szombat esti áhítatra. Kimondhatatlan jóleső érzés visszaemlékezni őseim földjére amit én is magaménak mondhatok!
Az álomból ébredezni kezdek, s egy olyan világ tárul elém, ami ezután vár rám.
"Gyönyörű ház, gyönyörű út, gyönyörű tó, gyönyörű kút,
Minden oly szép, oly ragyogó
Nem lesz ott semmi sem elmulandó!

2018. június 18., hétfő

Édesanyám


Édesanyám

Emlékszem
kisiskolás voltam
a puha ágyban nagyokat aludtam.
Suttogva ébresztett fel
minden egyes reggel 

mint magas csúcsról
csobogó csörgő patak
úgy daloltak szívéből a szavak.

Korán a jókedv ruhájába öltöztetett
ilyenkor a szeme is nevetett,
DE, mielőtt az ajtón kiléptem
imára kulcsolta mind a két kezem
Nem számolgatta csókját
mit arcomra nyomott
S én nem töröltem le a csókot
Hadd érezzem egy életen át!
És kincsként őrzöm a mosolyát
amint csintalan kedvemben
nézett a szemembe.
Lelkét láttam a szemében
ezer csillag tündökölt benne
Tekintete ma is végigkísér
megtanította nekem
hogy e világ mit sem ér
ha át nem jár a Krisztusi vér.
Nagy Istenem! téged áldalak
hogy egy ilyen anyának
adtad, hogy megteremjen engem
fogadd érte köszönetem!
én édes Istenem!

2018. június 14., csütörtök

Valóra vált álom


Valóra vált álom ( Gyermekbemutatásra)

Vártunk hónapokon, éveken át
várakozva néztük az üres kis szobát.
Csiga-lassan teltek a nappalok
s, elindultak
a szűnni nem akaró fohászok,
párnára hullt vágyakozó könnyek,
felemelt kezek,
kapaszkodó remények.

Az Alkotó titokszobájába
is eljutott az ima
de, csak Ő döntheti el
mikor, kinek a karjába
csöppent egy csöppséget,
ajándék gyermeket!

Egyszer aztán
száz szellő kapott szárnyra,
szívünket örömre hangolva
Jön már!
Jött szelek szárnyán a jó hír
s ilyenkor egy mama örömében sír!
Valóra vált az álom !
Köszönöm néked Istenem, Királyom!

Mielőtt karjaitokba tette,
féltő gonddal odahelyezte,
az Úr a tenyerébe írta be a nevét
kiárasztotta már rá is
megváltó kegyelmét.

Uram,
az oly csöppnyi puha kezet
el ne engedd!
Szerelmeddel fejét befedezd!
Lábát jó útra terelgesd!
Legyen neved áldott az ajkán!
Te viseljed gondját
hordozhassa magán
Teremtője mosolyát
Istene áldását!
2018 06 11 Kisné Ady Éva

2018. június 10., vasárnap

Sugár Vers

Sugár
Kisné Ady Éva
Fényesen, vidáman indul
Még hajnalok hajnalán
Vagy-hogy nem is alszik talán?
Ez könnyen meglehet.
Ő tudja igazán
Hogy merre van nyugat
És merre van kelet.
Fodros felhők hátán
Meg-megpihen, aztán,
Nyargal szélsebesen
Kicsit kacsint madarak tollára,
Bekukucskál erdők tisztására,
S hogy egy virág se ne legyen árva
Csókot lehel mindnek a szírmára.
Száz nap csillog a tenger vizében
Amikor az fodrozódik éppen.
Ha lát egy harmattal teli határt
Ezer felé osztogatja magát.
S, ha meglát kicsiny templomablakot
Szét szórja rajta a fényes napot.
Fázós aggastyánnak meleget ad,
Gyerekfejet selymesen simogat
Ott ül sötét szomorú szemekben
Őt látod kibuggyanó könnycseppben.
Uram! Én sugarad vágyok lenni
Hideg szívekbe beleragyogni.
Fényedet mind, mind szerteosztani!
Alázatban nálad megmaradni
Kis fények gyúljanak körűltem
Így tudhatom, hiába nem éltem!
2018 06 05 Békés