2016. október 26., szerda

Ősszel az erdőben

Ősszel az erdőben

Szél indult útjára
az avart kavarja
szórja össze-vissza
amerre akarja.
Ahol még tavasszal
madárének hangzott
Őszül már az erdő
Ritkulnak a lombok.

Valakit követek
előttem a nyomok.
Nyomoknak nyomában
utána indulok.

Karjával fogta fel
a tövises ágat
Ő teste engem véd,
nekem az nem árthat.
Ő kapta a sebet
keze értem vérzett,
lábnyoma mutatja
nagy, kövér vércseppek
én értem, miattam
kínokat szenvedett.
Kegyelemből tette
mert szívem szerette.

Ma nem tehetek mást
követem lábnyomát
Arcát még nem látom
róla csak álmodom.

Ha véget ér az ősz,
s, őszebb leszek én is
oda ér az utam
ahol nincsen tövis.
az utolsó méter
mind közelebb van már.
Tárva van a kapu
a kapuban ott vár.
Jézus a nagy Király!

Kisné Ady Éva 2016 10.23.


2016. október 17., hétfő

A csendre figyelve

Bíborszín ég alatt
ahogy leszállt a nap, 
békés, édes, mély csend
pihent a fák alatt.
halkan a szél is csak
lábujjhegyen járt
meg-meg simogatta
kis fűszálak haját.

Már előbujt a hold is
ő világított rám,
orcámat fürkészve.
Ám, amint meglátta
magát a könnyemben
kesergett és eltűnt,
eltakarta magát
nem akarta látni
szemem, a szomorút.
meggondolva magát
sűrű felhőbe bújt.

Amikor köröttem
csak sötétet láttam
akkor éreztem, hogy
a baj itt van nálam .
.Hát, hogy is lehet az,
kérdezgettem magam,
hogy ily keservesen
sajnálgatom magam?

Csendben térdre hulltam
a harmatos fűre
Uram bocsánatát
kértem a bűnömre
Vegye ki a rozsdás
sértődékeny tövist
mi elvette mosolyom,
ezért sírtam most is.

Orcámat, mit addig
a keserű könnycsepp
oly bőven áztatta
kezdte szárítgatni
lágy szél fuvallata.
.
A hold is előbújt,
nézte onnan fentről
hogy arcom tiszta lett
nem ázik a könnytől.

Tündöklő kis fények
sorban előjöttek
Ragyogó fényükkel
mind nekem örültek.
Szívemben édes csend,
helyre állt régi rend.
A szemem is mosolyog
csillagokra csillog!


Kisné Ady Éva 2016 10. 13.

2016. október 11., kedd

Láttátok?

   Láttátok?
Láttátok az őszi falevelek hullását?
Láttátok a lemenő nap utolsó sugarát?
Láttatok pislogni égő gyertyabelet?
Láttatok megfáradt, ráncos, öreg kezet?

Már csendesen hulldogál
az őszi falevél
A nap álmosan pislog
nyugati féltekén
még egyet, kettőt rebben
hunyorog a gyertya,
fáradt, öreg két kezem
kulcsolom imára.

Uram,azt csak Te tudod,
mennyi van még hátra
Mikor érkezem már meg
abba az országba,
ahol nincs levélhullás,
csak gyönyörű tavasz
Szólíts meg ha menni kell
amikor csak akarsz!

Kisné Ady Éva 2016. 10. 04

120 évet jubilált a BÉKÉSI BAPTISTA GYÜEKEZET

Emlékezve a megtett útra

Az idő függönyét szétnyitjuk mögöttünk
ablakot tárva, a múltra emlékezünk
lelkünket lassan átmelegíti az emlék
egy hosszú színes múlt tárulkozik elénk.

Baptista missziónk korai kezdetén
fent a mennyből a Nagy Alkotó Isten
szétnézett ezen a vidéken és látta,
hogy szúró tövis és burjánzó gaz terem
nincsen aki jót tegyen, nincsen csak egy sem.

A Nagy Magyar pusztának lelke is puszta
már századok óta mély álmát alussza
és szólt:- követeket küldök e vidékre
hangosan kiáltsák: az álomnak vége!

Követek indultak, tették a dolgukat
törték a rögöt, vágták a kemény talajt
nem tartották szűknek a kiszabott utat
volt olyan, hogy botozás érte hátukat
És nem volt hiába ez az Isteni ügy
megnyíltak a szemek, és mint tavaszi rügy
élet fakadt, kinyíltak az alvó szívek.
A tanyavilágban áldották az Istent!

A szó szárba szökött, szerteszét ágazva
nyílt az égből Élő -Víz csatorna
Békés városára rálehelt az Isten
leheletére élet kelt, és már értek
rózsás aranyban a viruló vetések
125 éve lett itt Gyülekezet.

A Kőrös vize ha meg tudna szólalni
Hány bemerítésről tudna most fecsegni?
Még a Hold is látta a fehér ruhásokat
ahogy a víz partján titkon sorakoztak.
A Gyülekezet egyre nőtt, növekedett
amik itt történtek, messze híre terjedt.

De haj, sok év jött, és sok év elszaladt
Ez a vidék is átélt nagyon sok viharts átélt nagyon sok vihart.
Volt nem egy háború, földrengés, árvizek,
már, már úgy látszott végük, minden elveszett.
Sok békési hordozott nehéz keresztet.

Belül is tomboltak, romboltak a vészek
voltunk erős széltől tépett, viharvertek
DE...!
dicsőség az Úrnak, megmaradt a fészek!!!
hiába tépte, rázta az idők szele
ma is láthatjuk, nem birhatott vele
Isten eme népét   nem ember védi
az Úr harcol érte féltőn dédelgeti.
Újra ott ragyog a szivárvány az égen
szövetséget kötött népével az Isten.
Jöhetnek keletről, vagy akár nyugatról
nem engedi kivenni erős markából!
Bízunk, hogy unokáink folytatni fogják
szent gyönyörűséggel az elkezdett munkát.

Az Úr tenyerébe metszette be nevünk
e metszetben ott áll múlt, jelen, a jövőnk
Legyen szívünkben remény, öröm ,vigasz
Jézus Krisztus tegnap, ma, s örökké ugyanaz!

Az Isten em

Vége
Kisné Ady Éva


2016. október 7., péntek

Apám

Gyakran álmodom

Ülök édesapám térdén
Házunk kőlépcsőjén
jön haza a csorda
zeng tőle az utca
nagy a zenebona
visítás, sivítás,
ostorcsattogás.

Csak figyelem
gyermekfejjel
Hogy mindenik tudja  
Hova kell futnia.
Nyitva van a kapu,
be ballag rajta
tehén és a borjú 
fönt károg a varjú.
Bőg egyet a tehén 
s, nézeget lomhán, 
Fordul egyet jobbra,
azután meg balra 
s, megy az istállóba.
Amint a nap kúszik
Az égbolton mind lejjebb
Ketrecbe és ólba
Szalad tyúk és kacsa.

Töröm a kis fejem
Honnan tudják ezek
hogyan olyan bölcsek
Éjszakára mindig
hova feküdjenek? 

Aztán csend lesz.
Elhallgat az utca
Mindegyik hazaért
éji nyugalomra.
Csak távolról hallszik
a békabrekegése
ügylatszik náluk
nincs jel lefekvésre.

Lassanként a sötét
Az eget takargatja
Sötétkék palástját
öltötte magára.
Fekete fák fölött 
Ragyogni kezdtek
Sok egymásutánban 
Fényes csillag-ezrek.
Ámulva bámulom
De mesés, de csodás
olyan nagyon szép
akár egy álmodás
Közben apám nyakát 
Szorosan karolom
míg a csillagokat
ujjammal számolom.
Kócos hajam a szél
meglebegtette
s, mellénykéjét apám
reám terítette
szeretve tanította
csillagoknak nevét
akkor tanultam meg
 A Göncölszekérét,
Aztán sorba mutatott
kis égi csodákat
mik megvilágítják
a sötét éjszakákat
majd mesélni kezdett
egy Csodaországról
s azon ország
gyönyörű titkáról.
Hallottam mint mondta
Ki a nagy Alkotó
s, hogy hozzá nincsen
sehol sem hasonló
Engem is Ő teremtett,
és azt el ne felejtsem
örömben, bajban,
vészben és gondban
ott áll mellettem.
Anyám hangja szólt,
hívott vacsorára
de az én szívem ott maradt
abban az országban.

.Apám már nem mesél
de tudom, ott jár, ott él
azt álmodom most is
Megváltómmal beszél!


Kisné Ady Éva

2016. október 6., csütörtök

ANNUSKÁM DRÁGÁM!

Csak ámulva nézem ám
Előttem egy kerek szám
S,tagolja lassan a szám
Hát az évek így rohannak?
Hisz közel 50 éve annak
Hogy útjaink el- elváltak
Szívünk mégis együtt maradt
Azt el nem választhatta
Sem dél,kelet vagy nyugat.
Szeretet lánc nem szakadhat.
Az a 19 szép esztendő
Nem tűnhet el csak nyomtalan
Emlékeinknek mély nyoma van
Sok lenne ha felsorolnám
Igaz, én azt meg nem unnám
Ha filmvásznon nézhetném
Milyen volt akkor régecskén
Mikor kezem fogva mondtad
-Figyelj Èvi- ezt nem szabad!
Tanítottál ezer jóra
Figyeltem ám minden szódra
Te oktattál komolyságra.
És az élet megmutatta
Jó a nővér bölcs tanácsa!
Ma is hallom csengő hangod
Fülemben mint kis visszhangot
Miként tettél bizonyságot
Hogy életed annak adod
Aki néked a Megváltód
Be is tartottad ezt hűen
Nem paktáztál te a bűnnel.
Sok, nehéz próbát kiálltál
Mégis mosollyal szolgáltál
Uradnak mély alázattal
Szusszanás nélkül azzal ,
Mivel megbízott az Isten!
Ma azt beszéli ez a hetven
Ami mögötted áll éppen!
Hogy isten a karján hordott
Rólad féltőn gondoskodott.
Mi is azt kívánjuk, védjen
Óvjon, és nagyon szeressen
És míg újra találkozunk
Isten hordozza a sorsunk
Az imádból ne felejts ki
Ès, ha elmész messzi, messzi
Szívem szívedet öleli! Évi
Búzaszem
Az ég és föld nagy Gazdája
markába vett egyszer
maroknyi fekete földet
mibe búzaszemet vetett.
Ő alkotta meg a magot
s e kis magnak nevet adott.
azóta
ott áll beírva a nevem
alatta a küldetésem.
Mielőtt az édes anyaföldbe
féltőn behelyezett,
belém egy kis szikrát lehelt
akkor kaptam égi génem
ez formálta gyakran énem.
Ő már tudta nemem, nevem
alkatom ,és rezdülésem
Szívemet is jól ismerte
Ő alkotta, teremtette.
Tudta,
mikor ez a kis mag kikél
esőt kap és napsugarat
fújni fogja tavaszi szél
majd mindenki arról beszél:
jön a Gazda, aki arat
mert a földön nem maradhat
gyomok között a kalászom.
Fejet hajtva félve tudtam,
nem úgy lesz már mint azelőtt
napsütésben, madárdalban
élni boldogan, gondtalan
ügyet sem vetni arra,
mit keresek a világban.
Készen állt a terve velem
arra gondolt:- megnevelem!
Így kerültem a malomba
kőtől, portól kavicsoktól
egyéb holmi rossz vacaktól
elkezdett a rosta rázni,
s megtanultam imádkozni.
Könnyeim sűrűn peregtek
míg a szemek fényesedtek.
S ez még mindig nem volt elég
lehet, ez másnak semmiség,
de, mikor a nagy malomkő
zúzott, lapított és vágott
apróra tört és darabolt,
kemény szívem csak recsegett
ropogott .
S, akkor megállt a nagy kerék
csendben szólt az ÚR, hogy
Elég!
Megváltozott kemény szívem
lisztté vált a kis búzaszem.
Áldva áldom azt a kezet
el nem dobott, ki nem vetett
asztalán a kenyerében
életem mint apró morzsa
ott lehet!
Kisné Ady Éva
2016 09 30