2018. július 19., csütörtök

Mostanában festettem.

Csodálatos Isteni szeretet, hogy ad az embernek kreativitást. Megáld olyan belső örömökkel, amik elveszik a hétköznapok szörkeségét. Belső emberünk bontakozik  ki. Ilyen az írás és a festés az én esetemben.  Hála néked Úr Jézusom, hogy Te adtad ezeket az ajándékokat nekem .  Nem művészi alapon művelem, hanem kedvteléssel. merengéssel, olyan látással amit nem tudok megmagyarázni.  Íme itt vannak a képek





2018. július 18., szerda

A tűz


A tűz

......ha tűzben jársz,nem égsz meg, a láng meg nem perzsel téged!” Ézs. 43/ 2. b.

Korán sötétségbe burkolózott a falú. Egyik-másik házból már kiszűrődött a petróleum lámpa gyér világa. A már addig is csendesen alvó falura most még némább csend pihent. Télen a parasztember sötétedésig elvégzi a kinti feladatait.
Így volt ez nálunk is. Édesapám is hazaérkezett az erdőről. Vizet hozott a kútról, majd gumicsizmáit lehúzva egy rongyot tekert le a lábáról. Ez a kapca volt. Átvizesedett a lábán, és hogy másnap is felvehesse, édesanyám egy tálban többször megmosta, és hogy idejére megszáradjon, a tüzelő alatt levő fásládára terítette száradni, majd a lámpa világánál elkészítette a puliszkát. Csendben megvacsoráztunk, és minket gyerekeket le is fektettek.
Az addig néma faluban mintha megindult volna az élet. Asszonyok hangja hallatszott az ablakok alatt, akik guzsallyal a hónuk alatt siettek a fonóba. Ropogott a hó a csizmájuk alatt.
A szüleim, miután megbizonyosodtak, hogy már elaludtunk, bezárták az ajtót, hogy senki ne háborgasson, és ők is indultak a fonóba . Valamelyik hívő hajlékba siettek, ahol a lányok, asszonyok fontak és énekeltek. A férfinép is el szokta kísérni őket, akik még egy-egy Igével is gazdagították az estét. Amíg édesanyám sodorta az orsót, nem gondolta, hogy otthon baj van
-Évi! Kelj fel! Tűz van.! hallottam az Annuska hangját. Megrezzentem, majd kiugrottunk az ágyból, mert a tüzelőből egy parázs kihullt a kapcára ami lángra kapott. Annuska a vödörhöz sietett, hogy oltsa el a tüzet. Én még olyan kicsi voltam, hogy azt sem tudtam, hogy a tüzet vízzel oltják. Csak pár csepp víz volt a vödörben, de az elég volt ahhoz, hogy eloltsa a lángot. Csak a füst ne lett volna.! A füst mind erősebben terjengett a levegőben. Fölmásztunk az éjjeliszekrény tetejére, hogy kinyissuk az ablakot. A két alsó szárnynál próbálkoztunk, de az nem engedett . Aztán a másik ablakot akartuk kinyitni, de az sem volt hajlandó kinyílni. Az ablaknak volt egy felső szárnya is, Annuska , hogy magasabb volt mint én, néki sikerült kinyissa. Oda dugtuk a fejünket, hogy egy kis levegőt kapjunk, de a kifelé áramló füst nagyon csípte a szemünket. Sírtunk és kiabáltunk! Egy idő után sem a lábujjhegyen állást nem bírtam, sem a füstöt. Bebújtam a dunyha alá. Elaludtam.
Arra ébredtem, hogy kint vagyok a csillagos ég alatt az édesapám ölében, és örültem, hogy már nem csípi a füst a szemem, tudok lélegezni. Akkor olyan boldog voltam, hogy az édesapám meleg karjában pihenek.
Később tudtam meg, hogy akkor éjjel egy hívő testvér volt a falú bakterje. Az ivókútnál sétált, amikor látta, hogy a mi házunk ablakából füst gomolyog, és hallotta a kiáltásunkat. Azonnal szaladt a szüleimért, tudta, hogy be vagyunk zárva. Még idejében érkeztek.......

Én, az Úr vagyok a te Istened, drágának tartalak és becsesnek!” Ézs. 43 /4.
Kisné Ady Éva


Rokonlátogatás


Rokonlátogatás Daniéknál

. Szilveszter..Hóhullásos téli este. A mozdony már ott pöfögött a szerelvény előtt a lupényi állomásban, amikor egy kis bőrönddel felszállni igyekeztünk az utolsó kocsiba. Örültünk annak a két szabadnapnak amit újévben élvezhettünk, hiszen a Karácsony rövid volt, csak egynapos, még Szenteste sem állt le a termelés. A fülkék tele voltak utasokkal. Nehezen, de találtunk kettőnk részére üres helyet. Aztán elindult a vonat. Gyuri már hetek óta tervezgette, a látogatást Daniékhoz, vágyott rá, hogy én is lássam, hol lakik a bátyja és családja.
Ahogy döcögött a vonat, egyáltalán nem zavart az a bűz, kormos szenny, zaj, ami abban az időben jellemzője volt a vonattal való utazásnak. A gondolataimban még mindig az elmúlt hét eseményei kavarogtak.. A nagymamámat temettük el..A hozzá fűzött kedves emlékek rajzottak körül. Elrévedeztem azon, hogy karácsonykor azt ünnepeltük, hogy Isten Fia lejött a mennyből, és most két napra, karácsony után valakim felment a mennybe.
Szinte észre sem vettem, hogy már három átszálláson is túl vagyunk és kezd hajnalodni, annyira magával ragadtak az elmúlt események emlékei. Mire beértünk Kolozsvárra meg volt egészen virradva. A városra fehér hótakaró terült.
Leszálltunk a vonatról, és kérdeztem Gyurit, hogy most mivel megyünk tovább? Ő viccesen azt mondta, hogy a kettőssel, azaz a két lábunkkal. Eleinte ahogy a városon haladtunk keresztül , gyerekkori emlékek elevenedtek meg. Öröm volt újra végigmenni a már ismert úton. Hat évvel azelőtt egy hetet töltöttem a nővéremmel ebben a nagyvárosban a rokonainknál. Gyönyörű emlék. Tetszett, hogy Kolozsvár megőrizte régi fénykorát. Nem a magas toronyházak, nem is tömblakások tömkelege, és nem sorházak egyhangúsága jellemezte, mint a többi munkásvárost, ez volt „ a város”, ahol a hölgyek kalaposan jártak, a férfiak sétapálcával a kezükben, úgy sétáltak a cifra kirakatok előtt.
Amint a várost magunk mögött hagytuk, kezdődött egy hosszú, hosszú út. A havazás is megindult, örültem, hogy jó bőrcsizmával taposom a havat. Gyuri egyik kezével engem fogott, másik kezében a bőrönd. Az út járatlan volt, azaz nem találkoztunk hosszú kilométereken keresztül emberekkel. Mivel az Isten alkotta világ mindig lenyűgöz, gyönyörködtetett az érdekes dombos vidék Úgy bújtak elő a földből a halmok, mintha valaki a föld mélyéből egy óriás hólyagot fújt volna föl. Itt is egy, ott is egy, és így tovább. Én meg voltam szokva az összefüggő hegylánccal, vagy a hepehupás szilágysági dombokkal, de a Mezőség egészen más.
Hosszú gyaloglás után elérkeztünk egy faluba, de Gyuri azt mondta, hogy ez még nem az úti cél.
Ebből a faluból egy kaptatón vitt fölfele utunk csúszós ösvényen, és ott megláttuk a néhány házból álló Bodrogot. Elfáradva, szinte fél-fagyottan érkeztünk meg. A sógoroméknál jó meleg volt, a fogadtatás is kitűnő. Ilonka, a Dani felesége tárt karokkal ölelt át. Már az első ölelésénél a fülébe súgtam, hogy babát várok. Ez is olyan volt, mint Erzsébet és Mária találkozása. Ő is áldott állapotban volt, csakhogy ő már a negyediket várta. A nagyobbik, Endre első osztályos volt már, s mint egy jól nevelt gyerek az Ábécéskönyv fölött nézett ránk idegenekre, két kisebb fia Dani és Laci a földön játszott. Alighogy lepakoltunk, finom villásreggelivel kínáltak. Előtte egy lavórban lemostuk magunkról a kormot ami az úton ránk ragadt, Reggeli után átöltöztünk, és indultunk imaházba. Új év volt. Feltették a falra az 1968-as naptárt. Imádkoztunk új szívért, új életért. A tiszteletet egy hórihorgas magas bácsi tartotta, kissé mezőségi nyelvjárással, keverve román akcentussal. Én fáradt, álmos voltam, de az Ige így is átjárta szívemet.” Hálával áldozzál az Istennek, teljesítsd a Felségesnek fogadásodat!” Zsolt 50/14. Mikor vége volt,kézfogás, ismerkedés. Míg mi ballagtunk a Daniék háza fele,a Dani anyósa Kati néni már befőzte a levest, meg volt terítve az asztal. Minnya bácsi az após is bejött, így szép számmal kiegészült a Daniék családja akikkel az asztalt körülültük. Ebéd után elkezdődött a „nagy emlékek” felidézése. Míg beszélgettek, körbenézhettem. Látva a gyönyörű szőttes falvédőt, ágyterítőt, abroszt , ami mind a sógornőm ügyes keze munkájáról árulkodott. Délután is voltunk imaházban, de csak rövid időre. Vacsora után még mindig tartott a véget nem érő beszélgetés. Éjfél volt amikor lefeküdtünk. Egy padládán aludtam Gyurival, mégis frissen ébredtem. Újra nyakunkba vettük a világot és nekivágtunk a haza vezető útnak, vittük magunkkal az útravalóul kapott szeretetet. Kisné Ady Éva

2018. július 14., szombat

Dörgés


Dörgés

Mikor vízen mész át, veled vagyok és ha folyókon, azok nem borítanak el. Ézsaiás 43 / 2 a.

Mostanában szinte egymást kergetik a zivatarok. Gazdag nyári záporok, amikből nem hiányoznak az égzengések. Emlékeimben visszalépek újra kis gyerekkoromra.
Vártuk az esőt. A felhők már rég tudtunkra adták, hogy most várható lesz egy jó, bő zápor. Mi gyerekek kiültünk a tornác előtti lépcsőre, hallgattuk a mennydörgést, meg-megrebbentünk egy- egy villámlás láttán, de szinte vártuk már a következőt. A félelem a csodálattal és kíváncsisággal keveredett.
Nem kellett sokat várni, megérkezett a várva várt eső.. A lépcsőről bementünk, és az ablakból néztük egymás karjába kapaszkodva, ahogy zúg, dörög, villámok cikáznak az égen. Már látni sem lehetett, csak hallani a zuhogást. Rövid idő alatt olyan bőséges eső esett, hogy megtelt az amúgy sekély vizű patak.
Balla felől elkezdett virulni. Aztán, amilyen hamar jött, el is vonult a nagy-idő. Néztük a sárgán hömpölygő vizet amit a patak már- már szinte kidobott magából.
Ragyogó napsütés követte az esőt. Szinte hívogatott, ki a házból.. Édesanyám nem tudott bent tartani, mezítláb szaladtam a testvéremmel a hídra, ahol már vártak a korunkbeli hat, nyolc éves gyerekek. Egyik gyerek azt mondta, hogy ő tud egy olyan játékot, hogy úgy fog dörögni, mint az ég. Az egész falú hallani fogja. Nosza, rajta, csinálta is. Sarazott. Az eső felpuhította a sárt annyira, hogy szépen lehetett vele dolgozni, mintha gyurma lett volna. Egy nagy hengert készített, akkorát mint egy torta, belenyomta a kis öklét annyira, hogy azért ne lukadjon ki, fölemelte a feje fölé, ott megfordította, és a híd deszkájához vágta. Valóban! Olyan sikere volt, hogy még a visszhangját is hallani lehetett. Nagy találmánynak számított. Ezt a mesterséget hamar meg lehetett tanulni. Egyiknek is, másiknak is dörrent a sara. Egymás után dörgött, már nem az ég, hanem a sár. Engem is elfogott a láz, nehogy lemaradjak a többitől. Elkészítettem a sárhengert, akkora likat nyomtam bele, mint három tojás, mert így tanítottak. Készültem a nagy eseményre. Óriási lendülettel a fejem fölé emeltem, és a korlát nélküli híd széléhez vágtam. A sár dörrent, de én belebutykáztam. a megáradt patakba. Utána sötét lett.
Arra ébredtem, hogy az ágyban édesanyám törölget és még egy jó pár asszony szeme mind rám mered. Látták, hogy megnyitottam a szemem, és azt hallottam, hogy:- él, él, él! A nénik a kötényük sarkával törölgették a szemüket.
Nem tudtam, mi van velem és azt kérdeztem, hogy : -ugye nagyot dörrent? Mire az egyik néni azt mondta, hogy félrebeszélek, valami érte az agyamat. Odajött a testvérem , ő tudta , hogy miről beszélek, és megnyugtatott, hogy az én sárgolyóm is dörrent. Kértem édesanyámat, hogy ne haragudjon azért, hogy sárosan fekszem. Ő annyit mondott, hogy – örülök, hogy élsz!
Azt, hogy ki mentett ki a patakból, soha nem tudtam meg.
Úgy hiszem, az Úr elküldte őrzőangyalát. Néki hatalma van a hullámokon, a vizek felett is, mert Ő adta az életet. Már születésem előtt, és azóta minden időben kezében tartja életem fonalát. Egyszer látszani fog az élet fonalán egy halvány szakadás, de a fonál tovább folytatódik fel az ég fele, a végtelenbe!
Kisné Ady Éva

2018. július 11., szerda

Ruben születésnapjára




Születésnapodra

1977 nyara.
Ekkor jöttél a világra.
Ajándéknak szánt az Isten!
Azért ragadt most tollat a kezem,
hogy én is megköszönjem
a Teremtőnek, hogy te vagy a vejem!!

Az élet csodálatos ajándék
napok, hónapok, évek.
Szólhatna róla ének
mi minden van belecsomagolva,
hát, színes a paletta:
küzdelmek, harcok,
sok, sok nehéz napok,
de gondoskodott az Alkotó,
hogy legyen benne
öröm is, család is, barát is,
meg sok biztató szó.
Volt benne emlék,
mit elfújt a szél
Hiszen a jelen
örömről beszél.
Fogadd szeretettel
szerény köszöntésünk,
áldjon meg gazdagon az Isten,
hordjon isteni tenyéren!
Ő vigyázzon rád
ott fenn,
mi pedig érted imádkozunk
itt lenn!

Szeretettel Mama és Papa