2018. április 30., hétfő

2018. április 21., szombat

Festés


Festés
A napokban amint az utóbbi képet festettem, eszembe jutott egy régi emlék.
Már fiatal koromban nagy örömet jelentett, ha festhetek.
A Jó Isten a nővéremet a festészet szeretetével és tehetségével áldotta meg.. Én legtöbbet rajzoltam de festettem is, csak kissé kétbalkezes lévén mázolom magam vele. Amikor csak ketten Annuskával voltunk otthon, nem volt kérdés, hogy festünk-e? Szüleinket gyakran megleptük azzal, hogy a lakást festettük ki. Volt eset, hogy édesanyám csak ámult, hogy hol ibolyák tarkították a konyhát, hol gombák. Ez falfestés volt. Ahhoz hogy olajfestékhez jussunk, nagy időnek kellett eltelnie, de egyszer mégis sikerült.
Egy nyári alkalommal szüleinknek el kellett utazniuk haza. A szülőföldünkről Mocsolyáról mindig úgy beszéltük, hogy az a „haza”. Csak ketten maradtunk otthon.
Festünk! -volt a jelszó! Alighogy elhagyták a szüleink a terepet, átalakítottuk a nappalit. A székek, az asztal fölkerült a kanapé tetejére, felsodortuk a szőnyeget, kiterítettük a festésre váró vásznat, előszedtük a festékeket, és máris ment a munka. Elemében voltunk. Örültünk, hogy végre kettesben maradhatunk és élvezhetjük a szabadságunkat! A munka térden ment, közben nagyokat beszélgettünk.
Egyszer halljuk, kipp, kopp, valakik jönnek fel a lépcsőházban. Nem is sejtettük, hogy a mi ajtónkon fognak kopogni. Kemény, férfias kopogás. Egymásra néztünk Annuskával, majd én a térdeimre, amin rajta volt már a szivárvány minden színe. Szóltam Annuskának, hogy nyisson ő ajtót. Azt mondja nekem:
_-Évi te nézed meg, hogy ki kopog, addig megmosom magam, mert minden ujjamra más színt kevertem.
Megnyitottam az ajtót, és ott állt az én Endre nagybátyám egy fiatalemberrel, akit a legutóbbi gyülekezeti összejövetelen láttam. Köszöntem, majd mondom is, hogy szüleim nincsenek idehaza. . Egymásra néztek a látogatók, és azt mondja Endre bátyám, hogy
- hát így is jó. Annuskával szeretnünk beszélni.
Az ajtó mögül csak a fejemet hagytam láttatni. Elkezdtem magyarázkodni, hogy hova mentek a szüleim, csakhogy Annuska több időt nyerjen a mosakodáshoz. Amikor megjelent Annuska, átadtam a terepet.
Én be a szobába, ők pedig a konyhába mentek, ahol nem volt borogatás.
Leánykérés történt. Figyeltem, hogy ennek mi lesz a vége, mert a fiatalemberről tudtam, hogy nem lelkipásztor. Annuska már serdülőkorában azt mondta, hogy az ő férje lelkipásztor lesz. Kíváncsi voltam, hogy akkor most mi lesz?
Egy idő elteltével hallom, hogy a nővérem határozottan kijelenti, hogy
– bocsánat, de ez nem az Úrtól van!
Elmentek.
A már elpakolt dolgokat visszarendeztük, és folytattuk a festést ott, ahol abbahagytuk, időközben egymásra nevettünk!
Az idő igazolta, hogy semmi sem jobb, mint arra a belső hangra hallgatni, amit az Úr mond.
Kisné Ady Éva

Betegség


Mosteanában sajnos, nagyon sokat betegeskedtünk. Gyuri




tmég nagyobb intenzitással kapta el a betegség mint engem, mert nagyon legyengítette. Húsvétban mind a ketten ágyban voltunk, és azóta is nehezen erősödünk. Én, hála az Úrnak, ma nagyon jól éreztem magam, rég nem volt annyi erőm mint ma. Jó az Úr! A kamrában takarítottam. Ráfért!  Tiborék voltak lent a gyerekekkel, és az elmult szombaton még az apukájukat is rá tudták venni, hogy elmenjünk a hargita vendéglőbe egy kicsit ünnepelni, hisz a kis Illésnek is és gyurinak is ebben a hónapban van a születésnapja . ott voltak a dóri szülei is, igy hat felnőtt és két gyerekkel ültünk asztalhoz.   Voltam a versünnepen is, ott Adynak elszavaltam a " Köszönöm, köszönöm, köszönöm "c. versét.  Festettem is mostanában, nem sokat, az utóbbi egy kis romantikus kép egy olvasó lánnyal.