Minden nap kegyelem
Elcsodálkoztam sokszor azon, hogy Isten hogyan szól bele az életünkbe. Van, amikor a csendben szól, máskor tragédia kell ahhoz, hogy felrázzon abból a szellemileg alvó állapotból, amiben vagyunk. Ezt a történetet is azok közé sorolom, amit nem mindennapi eseményként tartok számon.
Az iskolából egy jókedvű társasággal utaztunk hazafele a vonattal. A fülkében együtt voltam a testvéremmel Annuskával, aki akkor tizedikes volt, a többi tanuló nyolcadikos, az én osztályomból. A döcögő vonat már feleúton volt Petruzsényból Lupény fele. Beérkeztünk az iskroni állomásba, ahol csak annyit állt a vonat, hogy bevárja a Lupényból érkező vonatot, ami aztán Bukarest felé veszi az irányt. Mint általában, most is idejében beérkezett, és kiindult, folytatni útját velünk ellenkező irányba. Ebben az állomásban csak két sínpár létezett. A mienk, és a másik, amelyiken már elhaladt a Bukaresti vonat. Az ablak mellett ültem, kifele bámultam és hallgattam a többiek jókedvű csacsogását. A vonatunk kiindult az állomásból, de egyszer egy nagy fék, hirtelen megálltunk. Még ma is emlékszem, azt kérdeztem, hogy -na mi van? Kíváncsian néztük, mi történik, de nem volt idő kíváncsiskodni, mert mint egy szempillantás, úgy suhant el a mellettünk való vágányon három tehervagon mozdony nélkül. Dermedten néztem, a többiek is a hátam mögül, ahogy a sebesen száguldó tehervagonok utolérik azt a vonatot, amelyikben az emberek mit sem sejtve a veszélyt, utaztak, azaz utaztak volna. Egy kanyarban történt a baleset, ezért jól látható volt. Egy óriási csattanás, majd kidőlt vagonok. Sokan leugráltak a vonatunkról, megnézni mi történt. Annuska is leszállt, és elment megnézni. Vissza sem szállt, amikor az állomásfőnök kérte az embereket, hogy üljenek vissza, mert elindítja a vonatunkat. Engem annyira fölkavart az esemény, hogy otthon alig tudtam elmondani mi történt. Vártuk haza Annuskát. Ő egy késői vonattal érkezett haza, de mintha nem önmaga lett volna. Amiket elmondott, nagyon megrázó volt. Látta a halott tetemeket, kártyával kezükben, mások összekeveredve a szénnel, ami a tehervagonokban volt. Elmondta, hogy sírt a váltókezelő aki egy katona volt, mert nem tudta hirtelen eldönteni amikor értesítették, hogy elszabadultak a tehervagonok, hogy melyik vágányra eressze, hogy a katasztrófa minél kisebb legyen?
Akkor este egész családunk mély hálával állt az Úr előtt, hogy megoltalmazott a mi Istenünk.
Ez nagyon meggondolkoztatott engem is, de Annuskát egész lelkében megrendítette. Lehetett volna ez az utolsó perc. Hogyan talált volna az Úr? Az Annuska életében valódi Pálfordulás történt. Az Úrnak még terve volt vele is, velem is. Még most is köszönöm az Úrnak, hogy várt rám!Vigyázott rám. Elmondhatom, hogy minden nap kegyelem!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése