Heló Rudikám!
Engedd SZÜLETÉSNAPODON,
hogy most rólad emlékezzek
mielőtt már nem mozdulnának
írásra a gyönge, öreg kezek.
Tudod, tél volt, épp a javából
gyerekek építettek akkor
hóembert a hóból.
ám nem hóember született
hanem ember a hóba,
január havába.
anya, apa, mama, papa
és még sorolhatnám
egy élő kisfiút tarthatott
mosollyal a karján,
az első gyereket,
az első unokát.
figyelemmel lesve
huncut mosolyát.
Napok múltak, évek teltek
egymást követték a telek
először csak óvodás
majd aztán iskolás
s, a kisfiú nőtt, növekedett,
minden egyes nappal
erősebb, s bölcsebb lett.
Bármilyen nagy ma már
ez a régen volt, kisfiú,
lelkében mégsem lett
olyan nagyon hiú
hogy elfeledje
ezt az öreg kezet
ami most neki
egy kis regét szerkeszt.
És, ez a nagymama
lelkében ma ott,
veled ünnepel
gondolatban tortát szel
köszönt egy Kis versel.
Jaj j, most mégis megrezzen,
csak álmodott a lelkem!
Száguldott a szelek szárnyán
de visszatért a való jelen!
Köztük a nagy óceán
a többit hadd, ne is sorolnám.
DE, fordul ám a kocka
most te vagy itt vele
bele vagy táplálva
direkt a szívébe,
fontos tárhelyébe.
úgy helyezett oda,
hogy e gépezetnek
nincsen törlő gombja.
Tudd meg azt is Drágám,
hogy ez a nagymama
fel sohasem adja
úgy telik a napja
az Élő Istenhez
száll fel az imája
többször térden-állva,
kéri a Menny Urát
drága unokáját
bűntől, bajtól óvja!
Szeretettel Évi
mama
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése