Valaki elment.
A fények halványulni kezdtek
kint havazott, téli csend pihent
mikor ott bent kis szerkentyű
zakatolni kezdett.
Szegényt megkoptatták az évek
Zörög, csörömpöl, mindjárt megáll
lehalkul, s vége a zenének.
Ő mégis békés,
még boldog is
a lelke száll, száll, messze száll.
szemével tüzes szekeret lát,
trónt, királyi széket, koronát.
A légzése elakadt, zilál.
Szíve többé már nem kalapál
Mély csend lett. Az óra is megáll.
Fehér nyomokban
fekete árnyak követik egymást.
Mély gödör tátong
fölötte varjú károg
fekete földel csendben hantolják.
A hó is hull, hamar befedi
szép fehér, gyönyörű szemfedő.
körötte zúzmarás az erdő.
Mindenki elsiet, marad a csend
megnémult az üres temető.
Ám valaki mégis még ott áll
egyet, kettőt dörmögve morog
majd fázósan útjára indul
bakancsa kipp-kopp lassan kopog.
Siet, hogy az időt behozza.
Nyakát jól kabátjába húzza
Közben kezével orrát törli
nem lehet tudni, hogy könny volt e
vagy ráült a hideg zúzmara
egy emléknek lehetett nyoma?
Ne zavarjuk szegényt,
talán gondolkozik
mától minden, minden
nagyon megváltozik.
Kisné Ady Éva 2017 01 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése