A csendre figyelve
Bíborszín ég alatt
ahogy leszállt a nap,
békés, édes, mély csend
pihent a fák alatt.
halkan a szél is csak
lábujjhegyen járt
meg-meg simogatta
kis fűszálak haját.
Már előbujt a hold is
ő világított rám,
orcámat fürkészve.
Ám, amint meglátta
magát a könnyemben
kesergett és eltűnt,
eltakarta magát
nem akarta látni
szemem, a szomorút.
meggondolva magát
sűrű felhőbe bújt.
Amikor köröttem
csak sötétet láttam
akkor éreztem, hogy
a baj itt van nálam .
.Hát, hogy is lehet az,
kérdezgettem magam,
hogy ily keservesen
sajnálgatom magam?
Csendben térdre hulltam
a harmatos fűre
Uram bocsánatát
kértem a bűnömre
Vegye ki a rozsdás
sértődékeny tövist
mi elvette mosolyom,
ezért sírtam most is.
Orcámat, mit addig
a keserű könnycsepp
oly bőven áztatta
kezdte szárítgatni
lágy szél fuvallata.
.
A hold is előbújt,
nézte onnan fentről
hogy arcom tiszta lett
nem ázik a könnytől.
Tündöklő kis fények
sorban előjöttek
Ragyogó fényükkel
mind nekem örültek.
Szívemben édes csend,
helyre állt régi rend.
A szemem is mosolyog
csillagokra csillog!
Kisné
Ady Éva 2016 10. 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése